Csibetábor 2022

Kedves Szülők!

Az alábbiakban tájékoztatjuk Önöket a leendő elsőseinknek szervezett beiskolázási tábor legfontosabb tudnivalóiról.

A tábor célja:

Zökkenő-mentes átállás az óvodai létről az iskolai életbe. Elsőseink a tábor keretében megismerik az Őket tanítókat, illetve intézményünk sajátosságait.

A tábor időpontja:

Augusztus 29-31. (hétfő-szerda) 9 órától 12 óráig.

Táborba érkezés, távozás

A szülők hozzák a gyerekeket. Mindennap ¾ 9 és 9 óra között várjuk a tanulókat a Rákóczi úti épület bejáratánál. Ugyanitt kapják vissza a szülők őket, mindennap 12 órakor.

Szükséges felszerelés: Sportos, kényelmes, időjárásnak megfelelő öltözet. Megfelelő mennyiségű enni- és innivaló.

Program:

Első nap: A tanulók megismerkednek osztályfőnökeikkel, tanítóikkal, egyéb dolgozókkal, felfedezik az iskola épületét, játékos feladatok segítségével megtapasztalják, milyen is iskolásnak lenni. Megismerkednek iskolánk zenetanulási lehetőségeivel is.

Második nap: Sportnap. Különböző helyszínen várják majd a sportágakat oktatók az osztályokat, ahol forgószínpad formájában nyújtanak majd betekintést az egyes lehetőségekbe.

Harmadik nap: Az első két nap élményeinek, ismereteinek összegzése történik meg, majd egy vidám verseny keretében az osztályok összemérik képességeiket. A tábor zárásaként pedig megtörténik a csibék iskolássá avatása.

Üdvözlettel:

Iskolavezetés

vissza