Az anyanyelvápolás jegyében… 

A Cimbora Egyetem hívott meg minket egy interaktív előadásra, október 8-ra. Felkerekedtünk és húsz diákunkkal elindultunk Budapestre, de útközben csatlakoztak hozzánk az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános iskola diákjai is. A VAM Design Centerben már nagyon vártak bennünket, majd mindenkinek megmutatták a helyét. A gyerekeknek rögtön feltűnt az ülőhely furcsasága, melyek újrahasznosított papírból készültek, és a műsor hosszú ideje alatt is kényelmesnek bizonyultak. Néhány diákunknak már nem volt újdonság a kamerák kereszttüze, hiszen több alkalommal voltak már a Cimbora által rendezett előadásokon.

A Cimbora Alapítvány célja, hogy testközelbe hozza a felnövekvő nemzedék számára a kultúrát, és az anyanyelvápolást. Írók, költők, tudományos munkát végző előadók segítségével, és az iskolában már megtanult ismeretek felhasználásával egy kötetlen beszélgetés kialakítására törekszenek, így a jó hangulatban eltöltött idő alatt játszva okosodik a gyereksereg.

Eddig a történelem tárgykörében zajlottak a felvételek, idén azonban a magyar nyelv és irodalom, azon belül is a nyelvápolás került a középpontba.

Geszti Pétert hallgathatta először a közönség (a Rapülők, és a Jazz+Az együttesek frontembere, valamint az ARC plakátkiállítás alapítója), aki arról mesélt, hogyan használta ki a magyar nyelv fantasztikus adottságait ahhoz, hogy együtteseinek dalszövegeket írjon, valamint a rajzfilmek világába is elkalauzolta a résztvevőket.

Sebő Ferenc népzenéje már a szünet ideje alatt lebilincselte a diákokat, akik a felvétel kezdetére tökéletes hangszínnel és ritmussal énekelték együtt a népi hangszerek kíséretében a Hej, Dunáról fúj a szél…kezdetű népdalt. Sebő úr a népzenéről, a népi hangszerekről, a ritmusról és a verselési technikákról beszélgetett a tanulókkal, akiknek sokat segített a zenei kísérettel ellátott magyarázat.

A VAM Design Center alapítója, Vincze Miklós, egy rövid sétára hívta tanulóinkat, ahol meghallgathatták az épület történetét, és megtanulhatták a design fogalmát.

Hazafelé már az ebédre gondolva siettünk vissza Tárnokra, ám arra még maradt idő, hogy a buszon megbeszéljük az élményeket. Mindenki jól szórakozott, és már nagyon várják a televíziós műsort, amit bárki megtekinthet november 5-től, szerdánként 16 órától a Duna Televízió csatornáján.

 

Dani Erika