Iskolakóstolgató

Ismét eltelt egy év. Még negyedikeseinket oktatjuk-neveljük, de már az "ajtónkon kopogtatnak" új diákjaink.

Az idén is több alkalommal rendeztünk közös találkozásokat leendő tanítványainkkal és szüleikkel.

Első alkalommal az ősz folyamán ismerkedtünk meg iskolába készülődő óvodásainkkal. Lehetőséget adva így arra, hogy "szemügyre vehessék" a következő évben őket tanító tanító néniket. Játékos feladatokon keresztül juthattak el ahhoz a felismeréshez, hogy nemsokára már ők is aktív részesei lesznek ennek a sokféle tevékenységnek.

Felkészültségüket az óvodában is megfigyelhettük, mivel meghívást kaptunk a Hétszínvirág Tagóvoda Szivárvány csoportjába illetve a Pitypang Óvoda Süni csoportjának tavaszköszöntő foglalkozására.

Nyílt napunkra szeretettel vártuk a szülőket, hogy bepillantást nyerjenek az iskolánkban folyó munkába. Nagyon örültünk, hogy igen sok érdeklődő jött el ezekre, az óráinkra.

Húsvéti játszóházunkban láthatták néptáncosaink kedves műsorát, melynek tagjai lehetnek, ha kedvet éreznek e tánc művészete iránt.

A későbbiekben pedig kézműves, játékos-ügyességi, sportos foglalkozásokon vehettek részt vendégeink. Kiállítást készítettünk iskolánk életéről, az éves feladatainkból, amit megtekinthettek a feladatok közötti pihenő közben.

Az érdeklődők filmen is megfigyelhették tanulóink szerepléseit játék közben, munkában, sportban, versenyeken, megemlékezéseken, ünnepeken.

Azokat, akik teljesítették a feladatokat, a "nyuszi" nem felejtette el, mert egy piros csoki tojással jutalmazta fáradozásukat. Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát ezen a délutánon.

Iskolakóstolgatónk utolsó találkozását a szülői értekezlet zárta, melyen a szülők tájékoztatást kaptak a következő év előkészítéséről.

Jó lenne, ha a tárnoki gyerekek ebben az iskolában tanulnának, mert csak így tudják magukénak érezni ezt a települést és így tudnak majd tenni érte.

Muskovicsné Lepsényi Katalin
tanítónő

 

Képek a rendezvényről