November 28-ára két programom volt. Az egyik a tárnoki általános iskolában a táncház, a másik az érdi gimnáziumban az öregdiák-találkozó. Gondoltam, ebben a sorrendben keresem fel a két esemény helyszínét.
Délután négykor léptem be az Iskola utcai épületbe, ahol már a Bara együttes muzsikája fogadott. Szeretem ezeket a fiatalokat. Nemcsak azért, mert ide jártak iskolába, és így apró koruktól figyelhettem életük alakulását, hanem azért is, mert mindmáig megmaradtak olyan kedvesnek és szerénynek, mint amilyenek kisgyermekként voltak. Shakespeare írta önmagáról, hogy ő akkor született, amikor egy csillag táncolni kezdett az égen. Vallom, hogy ezt ezek a fiatalok is elmondhatják magukról. Talán fáradtan érkeztek ide, még fáradtabban távoztak el, de amíg az iskolában voltak, addig örömzenét játszottak, s közben szeretettel mosolyogtak a táncolókra.
A táncolók pedig ropták lelkesen. Olykor párosával, szülő gyermekével, tanítvány a tanárával, férj a feleségével, barát a baráttal, olykor kört alakítva mindenki együtt, közösen. A Hajtóka együttes koreográfusa tanítgatta a lelkes amatőröket a hagyományőrző táncokra a hajtókás táncosok segítségével. Többször is szemtanúja voltam annak, hogy a közös tánc utáni páros tánckor magára maradó mellé pattant egy éppen pihenő „hajtókás”.
Az együttes az ételről és az italról is gondoskodott. Szünetekben előkerültek a helyi tájjellegűekkel (kezdetben még) teli üvegek. Zsíros kenyeret, süteményt és ásványvizet lehetett vásárolni, de az a gyermek sem maradt éhen, akinek éppen nem volt pénze. A Hajtóka nem a gazdag bevételre törekedett, hanem arra, hogy érezze jól magát mindenki.
Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki szeretné, ha a legközelebbi díszpolgár-választáskor erre a két együttesre is lehetne szavazni, ugyanis ők valóban sokat tettek a településünkért.
Aki többet szeretne róluk megtudni, az látogasson el az alábbi oldalakra:
Megyeriné Leszkovszki Katalin