Édes karácsonyi időtöltés

Hagyományteremtő céllal idén már nemcsak a gyermekek, hanem nevelőik is összegyűltek, hogy közösen sütögessenek mézeskalácsot.

Szeretnénk megköszönni a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola élelmezésvezetőjének, Molnár Marikának és munkatársainak a tészta elkészítését, valamint azt, hogy alkalmat, teret, időt és meleg sütőt biztosítottak a diákok és a nevelők által közösen elkészített igen változatos figuratív, s olykor nonfiguratív szeretetsütiknek.

Diák-tanító, tanító-tanár együtt nyújtotta, szaggatta, díszítette, rendezte tepsibe, majd kóstolgatta a közösen elkészített mókust, macit, rénszarvast, csillagot, csigát és még ki tudja, hányféle formát. Derűsen telt a délután.

Jó lenne, ha iskolánkban hagyománnyá válna ez a kezdeményezés!

Megyeriné Leszkovszki Katalin

Képek a rendezvényről

Egy pár érdekesség a kalácsról:

A mézeskalács története 

Feltételezhető, hogy a mézeskalácsosság egyidős a méz használatával. Az  egyiptomi piramisokban nemcsak méz, hanem mézes tészta maradékot is találtak. Az első mézeskalács feltehetően mézből és lisztből kevert kása volt, melyet forró kövön szárítottak. Egyiptomban ekkor már ismerték a négyszögű kemencét, amelynek külső falán is lehetett lepényt sütni, tehát mézeskalácsot is. II. Ramszesz fáraó idejéből is maradtak fenn sütőformák. A  görögök az egyiptomiaktól, sok egyéb mellett, sütőformákat is átvettek. A görög halászok pl. állatformájú mézeskalácsot áldoztak a széljárás istenének, hogy elnyerjék kegyeit. A fűszeres mézeskalács nem hiányzott az ínyenc rómaiak asztaláról sem. Rómában valamely családtag születésnapjára készíttek mézesbábokat, olyanokat, amelyeket nem ettek meg, hanem a házi isteneknek ajánlottak. 

 A mézeskalács Magyarországon 

A magyarországi mézeskalácsosság kezdeteiről tudnunk kell, hogy az Árpád-házi királyok idején saját méhészettel rendelkező kolostorokban, majd a kolostorok körül kialakult településeken készítettek viaszfigurákat, mézes italokat és mézes süteményeket. Arról is olvashatunk, hogy Mátyás király Bécsből szereztette be a fűszereket a mézeskalácshoz. A mézeskalácsosság tehát már a középkorban is ismert volt Magyarországon is, és később német közvetítéssel hozzánk érkezett fejlettebb mesterségbeli tudással gyarapodott. A német mézeskalács a 15-18. században élte virágkorát. A mézeskalácssütés nem a tészta kikeverésével kezdődött, hanem a formák elkészítéséhez szükséges ütőfák kifaragásával. Ezeket általában maguk a bábos mesterek készítették. Vannak azonban művészi kidolgozású példányok, amelyeket rézmetszők, ötvös mesterek alkottak. A formáknak természetesen a negatívját kellett kifaragni, de a mester olykor felcserélte a jobb és bal oldalt. Ez a hiba főleg olyan mintáknál feltűnő, amelyeknek az elrendezése kötött, például a magyar címer esetében. Az ütőfákat évtizedeken keresztül használták, ezért keményfából - általában körtéből - készítették őket. A mézeskalácsos témaköre kifogyhatatlan volt. A gyerekek számára készült bábok közül legnépszerűbb a leányoknak való baba és a fiúsabb huszár volt. Az inkább felnőtteknek való szívre tükröt is erősíthettek, így a megajándékozott saját képét pillantotta meg a kedvestől kapott báb közepén.

A mézeskalács 

A Magyarországon használt formák és díszítések sajátosan magyar jellegűek és nem nyugati eredetűek. A mézeskalács neve a Dunántúlon mézesbáb, Erdélyben tordai pogácsa. Ezek emberi alakra emlékeztetnek, és valószínűleg áldozati sütemények késői maradványai. Az ősi alakú pogácsák is az áldozati sütemények közé sorolhatók, főleg a Kézdivásárhelyen készült kerek, lapos székelypogácsák, és a szintén kerek debreceniek, amelyek a hamuban sült pogácsákra, bujdosásban sütött lepényalakú kenyerekre emlékeztetnek. Díszítésük egy része régi jelekből keletkezett.

A mézesbábos mesterség valóban a fafaragó művészet ágához tartozik. A bábos mester, rendszerint körtefából, maga faragta ki a mintákat vésővel vagy késsel 6-8 mm mélységre. Visszájáról, fordítva véste a mintát, hogy a velük kiszaggatott báb a helyes formát kapja. Ez a fajta faragás nagy ügyességet és biztos látást kívánt. A művészien kifaragott bábos vésetek, az úgynevezett ütőfák, meglepő szobrászkészségről, hogy egykor éppen úgy fogadalmi, áldozati, ünnepi tárgyak voltak, mint a viaszból, szintén tanúskodnak. Az ütőfák apáról fiúra öröklődtek és egy műhelyben olykor nagy számban halmozódtak fel sok-sok nemzedék alkotásai. A minták igen változatosak voltak. A legrégibb és legszebb ütőfák aprólékosan kifaragott reliefje vallásos jellegűek voltak. A vallásos tárgyúakat azzal magyarázzák a mézeskalácsos mesterek által készített offerek (latin, felajánlások). Ezek valószínűleg ünnepekkel, búcsújáró helyek szentjeinek életével álltak kapcsolatban.  

Kedveltek voltak és egyre jobban elterjedtek azonban olyan mézesbábok, melyek pásztort, betyárt, huszárt, táncoló párt, pólyás babát, bolond Miskát, török basát, állatokat, felszerszámozott lovat, sőt politikusokat is ábrázoltak korhű öltözetben. Sorozatukból egész művelődéstörténeti gyűjtemény kerül ki. Egyik legkedveltebb forma a szív - mind a mai napig - melyen gyakran előfordult a 3-as és 8-as szám, aminek szimbolikus jelentősége a leány és legény összetartozása. Ma már múzeumokban őrzik a sok százra, de inkább több ezerre tehető művészien kifaragott ütőfát.