Iskolakóstolgató az alsóban

A programsorozatról

Tavaszi játszóház

Képek a szülői értekezletről

Képek a bemutató foglalkozásokról

Képek a játszóházról

A programsorozatról

Hagyományainkhoz híven az idén is megrendezésre kerül Iskolakóstolgató programunk, mely során több alkalommal találkozunk a következő tanév elsőseivel és szüleivel.

Az első alkalomra 2012. január 31-én került sor szülői értekezlet formájában. Polgármester Úr is megtisztelt minket jelenlétével, aki támogató szavaival köszöntötte a megjelenteket. Igazgatónőnk tájékoztatást nyújtott vendégeinknek iskolánk életéről, elképzeléseinkről.

Bemutatkoztak a negyedikes tanító nénik, akik a 2012/13-as tanév kisdiákjait fogják tanítani. Kötetlen beszélgetéssel folytatódott a program, hogy a felmerülő kérdések ne csak kérdések maradjanak, hanem választ is kapjanak mindenre, ami gondot jelent az iskolakezdéssel kapcsolatban.

Február végén nyílt napokat tartottunk a negyedikes osztályokban, valamint fejlesztő és logopédiai foglalkozásokat tekinthettek meg az érdeklődők. Az órák látogatásával egy lehetőséget kívántunk adni a szülőknek, hogy bepillantást nyerjenek a mindennapjainkba.

Március 23-án szeretettel vártuk tavaszi játszóházunkon azokat, akik szívesen töltöttek velünk egy kellemes délutánt, hogy játék közben is megismerhessék a tanító néniket és a délutáni elfoglaltságokat oktató kollégákat.

Muskovicsné Lepsényi Katalin

vissza

Tavaszi játszóház

Március 23-án délután öt órakor megnyitotta kapuit a tavaszi játszóház. Kíváncsi óvodások és érdeklődő szülők töltötték meg az alsó tagozatos épület „zsibongóját”. Bagdiné Dudog Orsolya igazgató asszony köszöntötte a kedves vendégeket, ismertette a programokat s bemutatta a leendő első osztályos tanító néniket.

A sport- és szabadidős tevékenységekről, melyek iskolánk mindennapjait színesítik, az egyesületek vezetői tartottak beszámolót, s nem győzték hangsúlyozni a mindennapos, rendszeres testmozgás fontosságát, a sport jótékony, nevelő hatását, a csapatjátékok örömét. Eddig elért kiváló eredményeikről is sok szó esett. Krausz János a judo, Mártha János a karate, Szimandl Gábor a Bolha Foci Tanoda nevében beszélt minderről. Bemutatkozott a százhalombattai Forrás Néptánc Együttes tárnoki kisdiákokból álló csoportja is. Az egyesület vezetője a népi hagyományok ápolása mellett a magyar népzene és néptánc szeretetére buzdította hallgatóit. Szinyéri Judit tanárnő pedig az éneklés, zenetanulás fontosságára, különleges értékére hívta fel a figyelmet.

Ezek után ki-ki körülnézhetett iskolánkban, s válogathatott kedvére, milyen sportágat, illetve művészeti tevékenységet kíván kipróbálni. Három kreatív tanteremben várták az alsó tagozatos nevelők a nagycsoportosokat, hogy ismerkedjenek egymással, ügyeskedjenek a tanító nénik segítségével. Nagyon szép munkák születtek a kis kezek nyomán. Rajzoltak, ragasztottak, hajtogattak, festettek, nyomdáztak a leendő elsősök, majd zenélhettek, dalos játékokat játszhattak. A tornateremben s az udvaron is nagy volt a nyüzsgés. A gyerekek örömmel próbálhatták ki magukat a különböző sportágak játékos versenyein. Összemérhették erejüket, ügyességüket, kitartásukat és tehetségüket ezen a délutánon.

A sok közös élmény után április közepén a beiratkozás során derült ki, milyen tagozatok és szabadidős tevékenységek nyerték el a gyermekek és szüleik tetszését leginkább.

Május 18-án a szülői értekezleten pedig már a leendő első osztályos csemeték szüleit várják szeretettel a tanító nénik. Itt majd minden fontos kérdésre, kérésre választ kaphatnak az anyukák és apukák, hogy minél gördülékenyebben, problémáktól mentesen kezdődhessen el szeptemberben az új tanév gyermekek, szülők és pedagógusok örömére egyaránt.

Markó Ágota

vissza

 

Képek a szülői értekezletről

 
 


 


 

 

 

 

 

 
 

vissza


Képek a bemutató foglalkozásokról

 
 


 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 


 


 

 

 

 

 

 
 

vissza

Képek a játszóházról

 
 


 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

vissza