Iskolakóstolgató a felsőben

Képek a rendezvényről:

A reál tantárgyak napja

A humán tantárgyak napja

Idén először tettük lehetővé hagyományteremtő szándékkal, hogy ne csak a leendő kisiskolások ismerjék meg az alsó tagozat munkáját, hanem a következő tanévben ötödikessé váló tanulók is bepillantást nyerhessenek a felsősök eltérő, szaktárgyi rendszerben folyó képzésébe. A bemutatókra március egymásután következő két délutánján került sor.

Az első napon a reáltantárgyaké volt a főszerep. Az igazgatóasszony köszöntője után 4 csoportra osztva járták végig a nebulók a sok érdekességet tartogató helyszíneket. Két teremben izgalmas kísérletek segítségével mutattuk be a fizika, illetve kémia tantárgy egyre fontosabb szerepét korunkban. A kicsik ráéreztek arra, hogy az itt szerzett ismeretek hogyan segítik a világ működésének megértését. Egy másik bemutatón gyakorlati feladatok elvégzésével megismerték a környezetismeret folytatásaként belépő, azt felváltó biológia és földrajz sajátos szemléletét. Az informatika teremben pedig egy szerkesztő program segítségével belekóstolhattak az animáció-létrehozás rejtelmeibe, ízelítőt kapva ezzel a számítástechnika sokoldalú felhasználásáról. A nap zárásaként a szülők a következő tanévvel kapcsolatban felmerült kérdéseikre kaptak választ igazgatónőnktől és nevelőinktől.

A második nap a humán tárgyak mellett a testnevelés került terítékre. Az ének-zenefoglalkozáson a hangok és ritmusok világába merültek el a résztvevők. A magyar órán pedig egy vershez kapcsolódó játékos feladatok által nyelvünk szépségeibe nyertek betekintést. A harmadik terembe érkezve a negyedikesek, a történelem és rajz közös foglalkozásán, miután az ókori Egyiptomba repítő időutazással bepillantást nyertek a kor művészetébe, szerepjátékkal idézték fel a fáraók világát. A testnevelés órán természetesen a mozgásé volt a főszerep. Miután megtörtént az izmok bemelegítése, egy érdekes, mára már elfeledett játékot, a métát ismerték meg a gyerekek, majd ebben összemérték ügyességüket.

A két nap legfontosabb eredménye azonban nem elsősorban a különböző tárgyak bemutatása, hanem az, hogy a nevelőkkel történt személyes találkozás, az oldott légkörű foglalkozások segítettek oldani azt a feszültséget, amely a felső tagozat ismeretlen világába lépve természetszerűleg minden kisiskolásban benne van. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy felsős pedagógusainkat másnap a velük találkozó gyerekek mosolygó arccal köszöntötték.

 

Egri Ferenc


Képek a rendezvényről

A reál tantárgyak napja

 
 


 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

vissza

 

A humán tantárgyak napja

 
 


 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

vissza