OKÉV mérés

Iskolánk életében minden esztendőben fontos esemény az országos mérés napja. Idén május 30-án adhattak számot 4., 6., és 8. évfolyamos diákjaink, hogy meddig jutottak az elemi olvasási készség, a szövegértés és az elemi matematikai, logikai készség területén.

20 különböző feladatlap érkezett iskolánkba, így minden nebuló magára utaltan dolgozhatott. Tanulóink nagy figyelemmel és türelemmel készítették el a feladatok megoldásait, melyek eredményességéről a központi javítást követően elkészített elemzések segítségével 2013 februárjára kaphatunk majd visszajelzést a számítógépes rendszerből.

A gyermekek azonosítószámának ismeretében szülő, gyermek és pedagógus valós képet kaphat arról, milyen eredményes oktató munka folyt diákjaink körében, ők milyen alaposan sajátították el az ismereteket, képesek-e alkotó módon használni azokat. Az előző évek eredményeivel összehasonlítva láthatóvá válik a fejlődés iránya, mértéke. Kiderül, mely területeken szükséges még további fejlesztés.

Az előző év kompetenciamérésének eredményei azt mutatták, hogy diákjaink felette teljesítettek a községi iskolák országos átlagának. Bízunk benne, hogy ezt a pozíciót idén is meg tudjuk őrizni, s a befektetett közös munkánk eredményeként további készség- és tudásszint növekedést tapasztalunk majd a vizsgálati eredmények elemzése kapcsán.

S talán előbb vagy utóbb azok a szülők is rájönnek, hogy jó helyen van gyermekük a tárnoki általános iskola tagozatain, akik idén még más iskolákba íratták be őt.

Csodák nincsenek, s ha a gyermek szorgalmas tanulását a szülei is ösztönzik, támogatják, akkor iskolánkban kiművelt emberfők sokasága nevelődhet munkánk nyomán.

Várhelyi Mária

vissza