Szombat. Hétvégén nem szokás iskolába menni. Ez a nap azonban más volt, mint a többi. Az Összefogás napja.
Az összefogás pedig jó dolog egy jó cél érdekében. Célunk ezen a napon nem volt más, mint iskolánk épületeinek, udvarának, kertjeinek szépítése.
A gyerekek közül sokan a megszokottól eltérően, szüleikkel érkeztek. A diákság hátizsákjaiban (némi elemózsia mellett) takarítóeszközök, törlőrongyok lapultak. A kerti szerszámok is egyre csak szaporodtak munkára készen a sarokban.
Nyolc órától minden osztály rendbe tette saját tantermét. Csillogtak az asztalok, székek, katonás rend uralkodott a szekrények mélyén, a szobanövények büszkén zöldelltek a polcokon s csak nagy nehézségek árán sikerült néhány alsóst az ablakpucolásról és a felmosásról lebeszélni. (Hiába, no, az otthoni minta...)
Hagyománnyá vált már iskolánkban, hogy legifjabbjaink, az elsősök fát ültetnek ezen a napon. (Idén többet is.) Hét éves korban ilyen feladatra vállalkozni nem is olyan egyszerű dolog, a tanító nénik és a szülők segítségével azonban nagyon hangulatossá tették a kicsik játszóterük környékét. Tuják, bokrok is kaptak helyet az udvaron s a gyerekek felváltva hordták kannában a vizet, hogy megöntözhessék a növényeket.
A felső tagozat kertjében is sok frissen telepített cserje pompázik. A nagyok is sokat dolgoztak azért, hogy szebbé tegyék környezetüket.
A "kis iskola" udvarán anyukák, apukák sürögtek-forogtak fáradhatatlanul, hintákat, padokat festettek, ajtókat, faházat mázoltak, elkanászodott tujákat, bokrokat metszettek. Ablakládákat borítottak virágba a gyerekekkel s az osztályok apró kertjei is mind ápoltan, gondozottan sorakoztak egymás mellett, gyönyörködtetvén az arra járókat.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani azoknak a Szülőknek, akik hétvégéjük egy részét (pihenés helyett) sok-sok munkával és velünk töltötték!
Délután egy óráig kicsikre és nagyokra jóleső fáradtság telepedett s a megelégedettségnek az a kellemes érzése, hogy hétfőn reggel a közösen megszépített iskolánkban találkozhatunk majd újra.
Markó Ágota
