Virágültetés az alsó tagozaton

Diák-önkormányzati munkatervünk szeptemberi programjai között szerepelt iskolánk utcafrontjának szebbé, hangulatosabbá tétele.

A kerítés melletti ágyások virágosításához vásároltunk, illetve a szülőktől is kaptunk palántákat, melyeket közösen, felnőttek és gyerekek együtt ültettünk el. A gyerekek nagy élvezettel, szorgalmasan kapáltak, locsoltak és ástak, ültették a helyükre a törékeny növényeket. Reggelente azóta is lelkesen figyelik az általuk elültetett árvácskák, krizantémok fejlődését, növekedését. Mivel gondozásukkal is megbíztuk őket, így felelősségtudatukat is fejlesztjük. Kisdiákjaink joggal lehetnek büszkék munkájukra, mert valóban sokat tettek egy szép és harmonikus környezet megteremtése érdekében.

A szülői segítséget most is nagyon köszönjük!

Bóni Cecília

Képek a virágokról