Iskola-bemutató az ovikban

Képek a látogatásról

2013.január 28-tól 31-ig az iskola vezetői és a leendő elsős tanítók - Kovácsné Lukácsi Éva, Lauber Katalin, Matisz János, Varró Éva és Kelemenné Szántó Gabriella -, mint minden évben, idén is ellátogattak településünk négy óvodájába, hogy az iskolába készülő gyerekek szüleivel megismerkedjenek.

Először Bagdiné Dudog Orsolya igazgatónő mondta el, hogy olyan szülőknek ajánlja az iskolát, akik az emberi, polgári és nemzeti értékek iránt elkötelezettek, és hisznek a művészetek és a sport személyiségformáló erejében. Olyan gyerekeknek, akik számára a tanulás megerősítő tevékenység, s felnőttként önállóan akarnak tanulni, becsülik, tisztelik társaikat, önmagukat céltudatosan tudják irányítani, biztos idegen nyelvi tudással kívánnak rendelkezni.

Felsorolta iskolánk alsó- és felső tagozatos sajátosságait, az iskolán kívüli elfoglaltságokat, s a differenciált fejlesztés lehetőségeit, melyet a Pedagógiai Szakszolgálat segít megvalósítani. A gyermekek szabadidős tevékenységeiről látványos képes összeállítást láthattak a szülők a kivetítőn. Mindenki kapott az iskolát bemutató ismertetőt is, melyben a fent leírtakon kívül a 2012. évi versenyeken kimagasló eredményt elért tanulóinkat is felsoroltuk.

Ezután néhány mondattal bemutatkozott az alsós igazgatóhelyettes - Muskovicsné Lepsényi Katalin - és minden leendő elsős pedagógus. Megbeszéltük a szülőkkel, hogy tavasszal két alkalommal szeretnénk őket vendégül látni gyermekeikkel együtt az iskolában, hogy közelebbről is megismerkedhessünk egymással. Amíg a tanítók a gyerekekkel foglalkoznak, igazgatónőnk a szülőket fogja tájékoztatni a jövő évről. Ezt követi áprilisban a beiratkozás, majd májusban az első szülői értekezlet.

Végül minden helyszínen beszélgetésbe elegyedtünk a szülőkkel, s igazgatónőnk megpróbált kielégítő választ adni a felmerülő kérdésekre. Reméljük, tavasszal sok lelkes kisgyermek és érdeklődő szülő látogat majd el az Iskolakóstolgató rendezvényeire hozzánk, hogy szeptemberben már ne teljesen ismeretlenül lépje át az iskola küszöbét!

Kelemenné Szántó Gabriella


Képek a látogatásról

Diavetítés

 
 


 


 
 

 
 
 

vissza