Iskolakóstolgató

Képek a tavaszi játszóházról 1.

Képek a tavaszi játszóházról 2.

Képek az alkalmassági vizsgáról

Ahogyan az elmúlt években már megszokottá vált, idén tavasszal újra megnyitotta kapuit iskolánk a nagycsoportos óvodások és szüleik előtt. A majdani első osztályokban tanító pedagógusok izgatottan készültek a programokra, nagy érdeklődéssel és sok szeretettel várták leendő kisdiákjaikat.

Az első megmérettetés április 4-én azoknak a gyerekeknek szólt, akik a sportosztályba jelentkeztek. Játékos ügyességi- és gyorsasági feladatok tették próbára az ovisokat. Rátermettségüket bizonyítja, hogy mindannyian felvételt nyertek, s ősztől egyesületeink valamelyikében sportolhatnak majd tovább.

Tavaszi játszóházunk március 22-én és április 5-én várta a kicsiket. Néptáncbemutatónkba vidáman kapcsolódtak be az óvodások, örömmel táncolták körbe a zsibongót.

A sportbemutatók foglalkozásaiban is szívesen vettek részt az edzők bíztatására.

Kézműves programjaink három tanteremben zajlottak. Különböző technikákkal ismerkedhettek meg az ovisok, akik egyre bátrabban engedték el szüleik kezét a tanító nénik és tanító bácsi kedvesen hívó szavára. Csillogó szemű, ügyeskedő kis nebulók igyekeztek a tanítók útmutatásait követni. Az együtt munkálkodás eredményeként gyönyörű alkotások születtek. Munka közben bőven volt idő az ismerkedésre, mondókázásra, kötetlen beszélgetésre is. A sok dicséret pedig még a legmegszeppentebb nagycsoportos arcára is mosolyt csalt, mire remekműve elkészült.

Mialatt a gyerekek nagyon komolyan „dolgoztak”, szüleik számára az igazgatónő tartott tájékoztatást az iskola működéséről, rendjéről, mindennapjairól, s válaszolt a közben felmerülő kérdésekre is, hogy minél zökkenő mentesebben, gördülékenyebben indulhasson el a következő tanév. Bízunk benne, hogy „Iskolanyitogató” programsorozatunk eredményeképpen szeptemberben már kedves ismerősként találkozhatnak a tanító nénikkel és bácsikkal az elsősök és szüleik.

Markó Ágota

vissza

Képek a tavaszi játszóházról 1.

Diavetítés

 
 


 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

vissza

Képek a tavaszi játszóházról 2.

Diavetítés

 
 


 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

vissza

Képek az alkalmassági vizsgáról

Diavetítés

 
 


 


 

 

 

 

 

vissza