Vetélkedők éjszakája a felsőben

Képek a rendezvényről

Idén ősszel, október 27-én került megrendezésre a vetélkedők éjszakája, ahol az érdeklődő tanulókat színes, változatos programok várták és biztosították a jó hangulatot, izgalmat egész éjszakán keresztül.

A rendezvény négy részből állt. Első körben a tanulók különböző sportversenyeken, vetélkedőkön mérethették meg tudásukat, képességeiket. Míg a sportkedvelők a tornateremben focizhattak és kidobózhattak, addig mások zumbázhattak, célba lőhettek, csocsózhattak, ügyességi és logikai játékokban vehettek részt kedvük szerint.

Majd a várva várt és nagy sikerű suli buli következett, amelyet filmvetítés követett két helyszínen is. A gyerekek kedvük szerint választhattak egy izgalmas akciófilm és egy családi vígjáték között.

Éjfél felé közeledve egyre vidámabbá vált a társaság. A hangulat fokozására éjszakai vetélkedők következtek. Különböző termekben különböző izgalmas játékok várták a lelkes diákokat. Az izgalom természetesen a tetőfokára hágott, amikor a csapatok tagjai gémkapocshalászatban, alma-egyensúlyozásban mérték össze tudásukat, illetve sötétben álltak helyt olyan feladatokban, mint akadálypálya alatti kúszás, önarcképkészítés, építőkockákból várépítés, minél több ruha kitapogatása és felvétele, valamint különböző tárgyak kitapogatása és felismerése.

A változatos programok után az immár elfáradt gyerekek kigöngyölték hálózsákjaikat és az elmaradhatatlan rövid pusmogás, nevetgélés után mély álomba szenderültek tanáraik gondos felügyelete mellett.

Reggel kissé fáradt, de mindenképpen elégedett gyermekcsapat hagyta el az iskolát, és kezdte meg boldogan az őszi szünetet.

 

Buzogány Melinda


Képek a rendezvényről

 
 


 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 


 


 


 


 


 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

vissza