Papírgyűjtés

Képek a rendezvényről

Együtt a természetért

Idén is megrendeztük papírgyűjtési akciónkat. 2013. szeptember 26-27-én lehetett hozni az összegyűjtött karton- vagy újságpapírt. A nagyobb gyerekek lelkesen járták a falut, és a házakba becsengetve kérték el a lakosság papírhulladékát. A kisebbeknek pedig a szülők segítettek a gyűjtésben. Az osztályok között versenyt hirdettünk meg, melynek az első hat helyre vonatkozó eredménye a következő:

I.  3. c 1351 kg
II. 4. b  723 kg
III. 1. s 507 kg
IV.  1. a 499 kg
V.  4. a  482 kg
VI.  4. c  474 kg

          A fentiekből jól látszik, hogy jelképesen ismét sikerült egy erdőt telepítenünk. Mert mint megtudtuk, 60 kg papír egy fa élete!

 Bóni Cecília

Papírgyűjtés a felsőben

Október első hetében ismételten papírt gyűjtöttek az osztályok. Ez a két délután nemcsak a versenyről szólt, hanem a szórakozásról is, hiszen sok-sok móka-kacagás kísérte munkánkat. Első lett a 7. a osztály és másodikok lettünk mi, a 6.b-sek, de ugyanannyira örülünk a második helynek, mint ők az elsőnek. Szerintem minden osztály jól érezte magát.

Sajnos hétfőn reggel, amikor beértünk az iskolába megdöbbenten tapasztaltuk, hogy valaki a konténerbe gyűjtött papírt felgyújtotta, ezzel munkánkat semmivé tette.

Lukács Dóra 6. b

 

 

Képek a rendezvényről

Diavetítés

 
 


 


 

 

 
 
 
 

vissza