Egy kis időre „tudósok” lehettünk!

Osztályunk, a 3/b. 2013. szeptember 27-én ellátogatott Martonvásárra, arra az ingyenes programra, amely az egyik legkülönlegesebb éjszaka, a Kutatók Éjszakája. Ez az immár 8. alkalommal megrendezett lehetőségek tára, ahol számos érdekességet tudhattunk meg a minket körülvevő világról a tudomány segítségével. Első kézből megismerhettük, kik állnak a komoly felkészültséget és kreativitást igénylő fejlesztések, kutatások mögött, és szinte minden tudományág képviseltette magát. Foglalkozhattunk többek között genetikával, robotikával, pszichológiával, fonetikával, és minden helyszínen látványos fizikai és kémiai kísérletek vártak minket, melyek figyelembe vették a gyerekek életkorát.

Mi részletesebben az idő hiánya miatt a Fitotron épület Növényélettani Osztályát látogattuk meg. Itt a bemutató során a szivárvány minden színárnyalatát magában foglaló növényi színanyagok jelentősebb képviselőivel ismerkedhettünk meg, és hogy hogyan hat a környezet a növények „színvilágára”

Ezen a helyen 4 feladatot kellett megoldani a gyerekeknek ahhoz, hogy csokit kapjanak a feladatsor végén. Ez elég ösztönzően hatott. Elsőként színes száraz virágokból és termésekből képeket rakhattak ki a növényi „szövet tenyészekkel” végzett kísérletekben használt táplemezek felszínén, a második a „fekete bárány”, ahol a búzaszemek közül 10 fekete búzaszemet kellett időre kiválogatni. A harmadik, ahol a növényi minták feltárásához használt műanyagcsövecskékből állíthattak össze virágokat, és a negyedik a kis növények szétültetése, mely a kísérletek előkészítésénél egy fontos lépés. Itt bemutatták, hogy milyen különbség van az optimális körülmények között fejlődött és a stressz hatásoknak kitett növények között. Ezek az elkészített kísérletek természetesen hazavihetőek voltak.

A következő „állomáson” a különböző, háztartásunkban jelenlévő vegyületek kimutatására alkalmas színreakciókat is bemutató „Vulkános” kísérletet figyelhettünk meg.

Volt még egy kis időnk, ezért megnéztük a talajrétegeket, a talajban található mikroszkopikus állatokat, a gyümölcs- és gabona fajtákat, melyeket fel kellett ismerni. Természetesen itt is csokoládé volt a jutalom.

Sajnos sok időnk nem volt, mivel sietnünk kellett vissza a vonathoz. Reméljük, jövőre hosszabbra nyúlhat az ott-tartózkodásunk! A gyerekek nagyon élvezték a kirándulást és a sok kísérletet, és nem utolsósorban a sikeres feladat teljesítésként járó csokoládéjutalmakat, az ajándék buborékfújó tollat.

Ajánljuk másoknak is ezt a gazdag programot!

 

Heller Ilona (Vajda Ede anyukája)

vissza