Negyedikből ötödikbe

Képek a bemutatókról

A gyermekek életük során több alkalommal kerülnek új környezetbe, többek között ilyen változást jelent az alsó tagozatból a felsőbe történő átmenet is.

Miután az alsós tanítóknak és felsős tanároknak együttes feladata az 5. osztályosok beilleszkedésének segítése, a 4. osztályos tanító nénik már év elején felvették a kapcsolatot a leendő 5.-es osztályfőnökökkel, akik már többször meglátogatták az osztályt tanórán, illetve szabadidős tevékenységük közben.
Április elején pedig a negyedikesek kaptak lehetőséget arra, hogy megismerhessék leendő tanáraikat. Bepillantást nyertek a felsősök mindennapjaiba, ismerkedhettek a szaktantermekkel éppen úgy, mint a felsős diákélettel.

Három délutánon át tölthettek el a gyerekek és szüleik a felsős tanárokkal néhány játékos, vidám, hangulatébresztő órát:

Megtapasztalhatták, hogyan játszhatnak tűzzel és vízzel, persze csak kémia órán!

Természetismeret órán eddig nem mindenki által ismert kontinensekről, tájakról hallhattak érdekes információkat.

A fizikával ismerkedve rájöttek, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nehéz eldönteni, hogy hihetünk-e a szemünknek?!

A görög és római történelem egy részletéről felsős diáktársaik tartottak remek kiselőadást.

Magyar órán megtapasztalhatták, hogy ismert mesék részesei is lehetnek feldolgozásuk során.

A mindenki által nagyon várt testnevelés bemutatón megismerkedhettek kedvenc játékaik felsős, dinamikus változataival.

Akik ezeken az órákon részt vettek, nagy várakozással tekintenek a következő tanév felé. Szeretnének még többet tudni a görög istenekről, a hadvezérekről, a művészetekről, a világ tájairól... Biztosak szeretnének lenni abban, hogy valóban hihetnek-e a szemüknek? És végre szeptemberben azt is megtudhatják, meddig játszhatnak tűzzel és vízzel?!

Bóni Cecília

 

Képek a bemutatókról

Diavetítés

 
 


 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

vissza