Iskolánk részvétele a „Partnerség és hálózatosodás” pályázaton

Képek a rendezvényről

Film a rendezvényről

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ kiemelt célja, hogy iskoláiban kiépüljön a nevelést-oktatást támogató partnerségi hálózat. Az együttműködési kapcsolatrendszerek fejlesztése érdekében a KLIK arra ösztönzi a pedagógusokat, hogy a diákok, a szülők és egyéb partnerek (pl.: más iskolák, önkormányzatok, civil és szakmai szervezetek) bevonásával közösségi programokat szervezzenek. A „Köznevelés az iskolában” című projekt keretében az Érdi Tankerület iskolánkat javasolta a projektbe, ahol egy esemény megvalósítását valamint mobil közösségi terek kialakítását támogatja a pályázat megvalósítása kapcsán.

A közösségi programok fókuszában a közösségfejlesztés pozitív személyiségformáló hatása áll. A program arra ösztönzi a pedagógusokat, hogy a szervezésbe vonják be a gyermeket is, bízzanak rájuk felelősségteljes feladatokat. Így személyes ötleteikkel, tehetségükkel, kreativitásukkal a diákok is hozzájárulhatnak a közösségi események megvalósításához. Ez az értékrendbeli fejlődés közvetlenül támogatja az iskolai tanórák hatékonyságát és a versenyképes tudás megszerzését.

Mi célul tűztük ki, hogy a már meglévő Rákóczis hagyományainkat összekapcsoljuk a gyerekek igényei szerint új versenyekkel, eseményekkel.

2015.04.30-án 14 órakor Rákócziról szóló vetélkedővel kezdődött a program. Iskolai osztályaink mellett a szomszéd településről vendégségbe érkező Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium diákjai is bekapcsolódtak a VERSENYPROGRAMOKBA, melyben a gyakorlatban is bemutathatták a gyerekek, mennyire ismerik Rákóczi korát, a történelmi eseményeket. Bizonyságot adhattak találékonyságukról, fantáziájukról, s arról is meggyőzhették a zsűrit, hogy a mai korban milyen értékekhez kapcsolódnak Rákóczi gondolatai. A névadóhoz kapcsolódó játékos történelmi programban helyet kapott még a korabeli zászlók készítése, tablók összeállítása előzetes gyűjtőmunka alapján.

A pályázatunk első nyereményét a  három csemete fát, az ebben az évben elballagó nyolcadikosaink ültették el ezen a délutánon. Szeretnénk, ha  ezek a fák lennének a”VISSZATÉRŐK”, amelyekhez az iskolánkat elhagyók e program keretén belül újra meg újra eljönnének.

A program már délelőtt folyamán elkezdődött az alsó évfolyamos tanulók ügyességi kerékpárversenyével,  az iskola udvarán elkészített tanpályán.

Délután a program a KRESZ vetélkedővel folytatódott, melynek fődíját egy-egy kerékpárt (külön az alsó - és a felső tagozatos diákoknál) Szolnoki Gábor Polgármester Úr adott át. A versenyre való felkészülést és a lebonyolítást az Érdi Rendőrkapitányság Tárnoki Rendőrőrsének munkatársai végezték.

A gyerekek kérésére az Érdi Önkéntes Tűzoltóság bemutatója tette színesebbé a délutánt, ahol a gyerekek átélhették a tűzoltók munkáját és katasztrófa védelmi vetélkedőn 4. helyezést elért csapatunk is megmutatta tudását, amit a tűzoltók tanítottak nekik.

Ismételten ellátogatott a gyerekek kérése alapján az önvédelmi sportot művelők csapata, ahol a vállalkozó szelleműek azonnal ki is próbálhattak egy-egy formációt

A programokban és vetélkedőkben megéhezett gyerekeket a Tárnoki Lokálpatrióták látták vendégül egy tányér paprikás krumplival. Az elkészítésben a szülői munkaközösség aktív tagjai is részt vállaltak.

A délután során célunk volt, hogy diákjaink a közösen eltöltött minőségi idő során jól érezzék magukat közösségünkben és megtapasztalják a közösséghez tartozás erejét, valamint a hagyományőrző programok segítségével a nemzeti és a helyi identitás fontosságát.

Marosvölgyi Tünde

Képek a rendezvényről

Diavetítés

 
Megnyitó

Zászlókészítés


 


Vetélkedő


 

 

 

Élőképek

 

KRESZ park

 

 

Önvédelmi bemutató

 

 

Tűzoltó bemutató

Lakoma készítés

 

Lakomázás

Eredményhírdetés

 

KRESZ nyeremény átadás
 

vissza