Igazgatói fogadás

Képek a rendezvényről

Június első hetében immáron ötödik alkalommal rendeztük meg igazgatói fogadásunkat. Erre a rendezvényre azok a tanulók kaptak meghívást, akik a különféle körzeti, megyei, illetve országos tanulmányi, művészeti, illetve sportversenyeken kiemelkedő eredményt elérve hoztak dicsőséget iskolánknak. Természetesen a 97 érintett diák mellett felkészítőik és szüleik is hivatalosak voltak az eseményre.

A meghívottak a honlapunkon is megtekinthető prezentáción ismerhették meg a gyerekek elért eredményeit. Ezt három kolléganőnk felváltva mondott szóbeli ismertetője egészítette ki, amiből ráláthattak a vendégek a versenyek céljára, lebonyolítására, feladataira.

Igazgatónőnk emléklapot átadva gratulált a diákoknak és felkészítőiknek. A díjak folyamatos átadását időnként a rendezvényt színesítve tanulóink által előadott egy-egy vers, illetve zeneszám tette változatossá.

A másfél órás gála a meghívottak megvendégelésével zárult, amely alatt a résztvevők kötetlenül beszélgetve ismerkedtek egymással, ezzel zárva az ünneplést.

Egri Ferenc

Képek a rendezvényről

Diavetítés

 
 


 


 

 

 

 

vissza