Intézményvezető Asszonyunk emlékére

Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi,
s nyugodalmadat nem zavarja senki,
Életed elszállt, mint a virágillat,
De emléked ragyog, mint a fényes csillag!

„ Egy volt közös szent vigaszunk
                    A lélek él, találkozunk.

                               (Arany János)

Bagdiné Dudog Orsolya több mint négy évtizedet töltött el a pedagógusi pályán, melyre mindig is készült. Tevékenységét hivatásának tekintette, a minőségi nevelő-oktató munkának szentelte életét. Azért, hogy ezeknek az elvárásoknak minél jobban megfeleljen, folyamatosan képezte magát. Pályáját az élethosszig tartó tanulás, a folyamatos önképzés, szakmai megújulás jellemezte.

Első diplomáját a Budapesti Tanítóképző Főiskolán szerezte, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán tanári oklevelet kapott. Közoktatás-vezetői képesítését a Janus Pannonius Tudományegyetemen vehette kézhez, végül pedig az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán megszerezte a pedagógiai értékelés-mérés tanári végzettséget is. Mindezek mellett számtalan egyéb tanfolyamon bővítette ismereteit.

Az Érdi Széchenyi István Általános Iskolában kezdte meg tanítói pályáját 1978-ban. Hamar kitűnt hatalmas munkabírása, tenni akarása, jó szervezőkészsége. 1985-től a Pest Megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézet vezető szaktanácsadójaként intézményvezetők munkáját segítette, kiemelt feladata volt szakmai továbbképzések szervezése, előadások, szakmai továbbképzések tartása. Majd napközis nevelői szaktanácsadó munkája során segítette a kollégák szakmai fejlődését, támogatta a pályakezdő pedagógusok munkáját. Sokat tett a hátrányos helyzetű tanulók problémájának megoldásáért.

1992-től intézményvezető- helyettesi megbízást kapott. Intézményében közel 12 évig irányította az alsó tagozat munkáját, szervezte tanulói szabadidős tevékenységét. Fél évig a gazdaságvezetői feladatokat is ellátta. Minőségirányítási munkacsoport-vezetőként négy évig mentorként három óvodában segítette a rendszer kiépítését.

Élete új fordulatot vett, amikor 2010 júliusában sikeresen pályázott a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola intézményvezetői állására.

Legfontosabb küldetésének tekintette, hogy a település egyetlen iskolája olyan gyermekközpontú intézménnyé váljon, amely megfelel a XXI. század kihívásainak, magas szakmai színvonalú, minőségi oktatást nyújtson tanulói számára, és jó hírnévnek, elismertségnek örvendjen partnerei körében. Ezért szorgalmazta, hogy tehetséges tanulóink minél több helyi, körzeti és országos versenyen vegyenek részt.

Elszántságának, kitartásának és jó kapcsolatteremtő képességének köszönhetően a 2011/2012-es tanévtől az intézmény sportiskolaként működik.

A tanulási nehézségekkel küzdő tanulók sorsát mindig is a szívén viselte, ezért szervezte meg a településen a pedagógiai szakszolgálat működését, tanulóink fejlesztését, logopédiai ellátását.

Szorgalmának, kitartásának és a fenntartóval kialakított partneri viszonynak köszönhetően a 2017/2018-as tanévtől iskolánkban beindulhatott az angol – magyar két tanítási nyelvű képzés.

Nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy tanulóink részt vegyenek a település életében, a nagyközségi rendezvényeken, ahol diákjaink mind a mai napig változatos műsorokkal színesítik a programokat.

Szakmai igényességét, a pálya iránti elkötelezettségét, tudásvágyát híven tükrözi, hogy az elsők között élt a pedagógus életpálya bevezetésével kínálkozó lehetőségekkel, és elsőként vált mesterpedagógussá, szakértővé, később az Oktatási Hivatal szakmai mentorává. Kollégáit is a folyamatos tanulásra, szakmai megújulásra ösztönözte, ennek köszönhetően a tantestület több mint negyede élt a minősítés lehetőségével.

Hitvallása volt, hogy a pedagógiai munka nélkülözhetetlen feltétele a szükséges tárgyi és oktatási eszközök megléte, az igényes, esztétikus épített és természetes környezet kialakítása. Mindezek létrehozásában is maximalizmus jellemezte. Vezetése alatt megújult a számítástechnikai terem eszközparkja, szinte teljes egészében modernizálódott az iskola bútorzata, létrejött a Rákóczi úti épület udvari játszótere, nagyszámban vásárolt technikai és egyéb eszköz segíti nevelőink munkáját. Ezen céljának elérése érdekében több pályázatot nyújtott be. Utolsóként, 2018-ban intézményvezetőként aktív részese volt a Klebelsberg Központ által meghirdetett infrastruktúra fejlesztési pályázat sikeres lebonyolításának, melynek benyújtója, a beruházás szervezője és irányítója az Érdi Tankerületi Központ volt. Ennek keretében intézményünk 60 milliós támogatásban részesült.

Kimagasló, professzionális nevelő-oktató munkájáért számos kitűntetésben, elismerésben részesült: Például 2013-ban Tárnokért Díjjal 2015-ben KLIKK elismerő oklevéllel, 2016-ban Németh László-díjjal, 2019-ben Aranycsengő Díjjal, Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel, és Főtanácsosi címmel jutalmazták példamutató munkáját.

A 2015/2016-os tanévben hatalmas lendülettel, elszántsággal és tenni akarással kezdte meg második vezetői ciklusát, szép lehetőségként pályafutásának kiteljesedésére, megkoronázására. Az élet azonban közbeszólt, így sajnos ezt már nem fejezhette be.

Emléked örökké megőrizzük!

Munkatársaid

vissza