Búcsúzunk Széphalmi Attila művésztanártól

Széphalmi Attilára sokan gondolnak tisztelettel a tárnokiak közül: egykori kollégái s immár szülőkké, nagyszülőkké érett tanítványai.

Az Egri Tanárképző Főiskolán végzett rajz,festészet és földrajz szakon. Az ötvenes évek viharaiban kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, majd hazatérve 1966-tól nyugdíjba vonulásáig dolgozott a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, amelynek tantestülete a hetvenes években elsőnek őt választotta vezető tanárává. Erős és következetes szigorral nevelte a rábízott gyerekeket, szeretettel közelített hozzájuk. Arcán mindig ott bujkált a mosoly, amely még a legrosszabb nebulót is megszelídítette. Földrajzot és rajzot, majd az orosz nyelv kötelező tanításának megszüntetése után angolt is tanított. Tanítványait pontosságra, igényességre nevelte, megtanította őket a munka szeretetére. Ennél értékesebb útravalót nem is adhatott volna nekik!

A 90-es évek elején az iskolában rajztagozat indult, amelynek keretében számos kiállítást rendezett és bemutató tanítást tartott. A rajztagozat sikeres működését jelezték a nyári régésztáborok is. A résztvevő gyerekek megismerték Tárnok múltját, értékeit, és megtanulták, hogyan alakítsák esztétikusan környezetüket.

De nemcsak a tanítványok, hanem pedagógus társai is sokat tanultak tőle. Hosszú időn át Érd és körzete rajz munkaközösségének szakmai vezetője volt. 1991-től pedig Oktatáspolitikai Szakértőként tevékenykedett.

Sokoldalú, színes egyéniségének kifejezője az a számtalan tevékenység, amit a tanításon kívül végzett:

1959. április 7-én az Amerikai Egyesült Államok Földrajzi Társasága Washingtonban tagjává választotta.

A Magyar Rajzpedagógus Szövetség tagjaként 1976-tól Magyar Nemzetközi kapcsolatok vezetője volt.

Az UNESCO keretében működő nemzetközi képzőművészeti tanítást felügyelő szerv, az INSEA is tagjává választotta.

Koordinálta és levezette Thomas C. Slettenaugh, a Minnesotai Egyetem professzorának magyarországi kísérletsorozatát pszichoesztétikum és színválasztás témakörében, melyben 8 európai ország vett részt.

1986-ban Kanadában a Vancouver-i világkiállítás (EXPO) keretében, az International Young Art 57 ország közreműködésével gyermekrajz-kiállítást is rendezett. Elvállalta a magyar részvétel lebonyolítását, s hogy nem sikertelenül, bizonyítja azt számos elismerő oklevél mellett néhány magyar gyerek munkája az Oslói Nemzetközi Gyermekművészeti Múzeum állandó kiállításán.

Festőművészként is ismert volt. Jelentősebb kiállításai: Hamilton, 1959; Warner, 1962; Newhall, 1964; Sopron, 1972; 1974; Březno, 1976; Tárnok, 1980; Mammoth Lakes, 1986; Las Vegas, 1994; Tárnok, 2005; Paks-Dunakömlőd, 2006; Érd, 2010. (Érden azóta többször)

2005. november 11-i művelődési házbeli bemutatójára sokan emlékszünk még ma is. Megismerhettük életének legszebb alkotásait. A tárlatot nagy számban tisztelték meg egykori tanítványai, kollégái és az érdeklődők, amely egyfajta találkozónak is beillett. Megjelentek az évek óta nem látott barátok és ismerősök, akikkel jó volt újra együtt lenni és felidézni az emlékeket.

A kiállításon Somfai István, az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium tanára, a Poly Art Alapítvány kuratóriumi elnöke méltatta pedagógusi és művészi tevékenységét:

Széphalmi Attila tanári hivatását és alkotói munkásságát is a teljesség jellemzi. Széleskörű érdeklődése, kiváló kapcsolatteremtő egyénisége, sportkarrierje és angol nyelvtudása lehetővé tették, hogy tehetségét és alkotásait határainkon, sőt kontinensünkön kívül is megismerjék és elismerjék. Kiváló szervező, számtalan képzőművészeti alkotótelep lebonyolításán fáradozott, sok magyar diák az ő közreműködésével mutatkozhatott be az UNESCO által szervezett külföldi kiállításokon.

Képeiről a látogatónak az első benyomása az, hogy érthetőek, hogy tökéletesen komponáltak. Az arányok, a színek, a fények és az árnyékok a helyükön vannak. Alkotásain semmi fölöslegeset nem találunk, és nem is hiányolunk semmit. Izgatják a távlatok, a harmadik dimenzió, de ezt a feladatot is bravúrosan oldja meg. Valamennyi kompozícióján ott bujkál a fölényes rajztudás, az érettség és egyfajta alkotói bölcsesség. Műveinek többsége az esztétikai értékeken túl érzelmeket és gondolatokat is szül.

A művész biztos tudatában van annak, hogy kiállításával kettős kihívásnak kell eleget tennie: megfelelni a művésztársak szigorú kritikáinak és elvárásainak, egyidejűleg örömet és élményt nyújtani a műkedvelő látogatóknak. Napjaink gyűlölködő, viszályterhes, agresszív világában Széphalmi Attila művészete talán a legfontosabbal ajándékoz meg bennünket: a nyugalommal, a szépséggel, a renddel és a harmóniával”

Munkájának elismeréseként 1985-ben kiváló pedagógus elismerésben részesült, 2005-ben aranydiplomát kapott, majd 2006-ban Rákóczi-díjjal jutalmazták.

Attila életével és művészi teljesítményével maximálisan eleget tett a „Non nobis solum nati sumus” (Nem csak magunknak születtünk) római mondás erkölcsi normájának.

Hosszú betegség után 2019. november 24-én véget ért egy kiváló pedagógus és kolléga tevékeny élete, de emléke örökké megmarad az élők szívében.

Dr. Gergely Istvánné


Sopron, Szentmihály út


Magyar falu

vissza