Negyedik alkalommal került megrendezésre az első osztályossá váló diákjaink számára a beiskolázási csibetábor. A kicsinyek három nap délelőttjén kaptak ízelítőt az iskolás lét mindennapjaiból. A program segített abban, hogy rálátást nyerjenek iskolánk sajátosságaira, tanórán kívül nyújtott lehetőségeire.
A már jól bevált forgatókönyv szerint az első napon leendő tanítóik ajándékokkal várták kisdiákjaikat (nyaklánc és karkötő). Ezután az osztálytermeikbe vonulva megismerkedtek egymással és nevelőikkel. Tovább folytatva a ismerkedést bejárták a kisiskola minden zegzugát, hogy megtudják, mi hol található, illetve megismerkedtek azokkal a felnőttekkel akiknek valamilyen szerepe lesz a gyermekek iskolai életében. Közben fotózásra is sor került. Nagy izgalommal vettek részt a cukorkereső játékban, majd a sóskúti Andreetti iskola bemutatója zárta a napot. Itt ízelítőt kaptak arról, milyen hangszereken tanulhatnak meg játszani, illetve bepillantást nyertek a grafikai szakkör munkájába is.
A második napon megismerkedtek az iskolánk által nyújtott sportolási lehetőségekkel. A karate, a judo, a kézilabda, a labdarúgás, illetve az akrobatikus rock and roll által nyújtott mozgási lehetőségekkel. Az egyes sportok kipróbálását szakedzők biztosították.
A harmadik, egyben utolsó napon egy zenés bemelegítő után a három osztály a nagyiskola tornatermében és udvarán egy vidám sorverseny keretében mérte össze erejét. Ezután a rókavadászat izgalmas pillanatai következtek, majd a kicsinyek a nap és a tábor zárásaként rajzot készítettek élményeikről.
Egri Ferenc