Idén is nagy sikert arattak tanulóink körében Hallowen hangulatában szervezett rendezvényeink.
Az 1-3. évfolyamon kézműves-foglalkozáson és "tökös" sportversenyen vettek részt nebulóink.
A 4-8. évfolyamon pedig tökfaragó versenyen küzdöttek meg egymással a benevezők.
Egy „TÖK JÓ NAP” az iskolában
Október 24-én az 1-3. évfolyam „tökös napot tartott. Délelőtt az osztályokban sok-sok finomság került a gyerekek asztalára. A szülők gondoskodtak az evésről-ivásról. Sütőtökös süteményeket, ivóléket kóstolhattak a gyerekek. A szellemi táplálékról a tanító nénik gondoskodtak, ugyanis a tanítási órákba tökkel kapcsolatos feladatokat csempésztek bele.
A délután a sport és kézművesség jegyében zajlott. Csodálatos napsütéses időben vonultunk ki a sportpályára, ahol ügyességüket bizonyíthatták a tanulók. Volt tökgurítás akadályok erülésével, tökteke és tökre dobás. Mind a három feladatot el kellett végezniük a csapatoknak. A népes szurkolótábor hangos biztatással buzdította a saját osztályát. Nagy sikere volt ennek a programnak.
Azok a gyerekek, akik nem szerettek volna sportolni, a zsibongóban és az osztálytermekben kézműveskedtek. Az első osztályosok tököket színeztek, a másodikosok tökmagból faliképeket, a harmadikosok tökálarcot készítettek. Egésznap lehetett fotózkodni a „Tök Jó Fej vagyok” paravánnál.
A zsibongóban kiállításra kerültek a Tökfaragó versenyre készült alkotások. A tanulók megélhették a szülőkkel való együtt alkotás örömét. Remekművek születtek.
Egy tartalmas napot tudhattunk magunkénak. TÖK JÓL ÉREZTÜK MAGUNKAT!
Bódi Edit