2024. november 11-én fél 6-kor gyülekezett a sok kis lelkes iskolás, akik lámpájukat kezükben szorongatva, szüleikkel az oldalukon várták, hogy részt vehessenek az idei évben rendhagyó módon megrendezett felvonuláson, melyet a korábbiakkal ellentétben idén már sötétedés utánra időzítettünk, hogy egy igazán hangulatos programmal gazdagíthassuk iskolánk repertoárját.
A gyerekek a rendezvényt megelőző héten elkészítették lámpásaikat tanítóik segítségével, és az osztályokban is felkerült a Márton napi dekoráció.
Hétfőn délelőtt osztálykeretben a gyerekek megismerkedhettek Márton püspökkel, és az Ő történetével, mely szerint Márton, aki akkoriban római katona volt, egy hideg téli estén találkozott egy koldussal, aki rettentően fázott. Márton annyira megsajnálta, hogy a szerencsétlen embernek adta a köpenye felét. A legenda szerint a koldus valójában Jézus Krisztus volt. Később Márton leszerelt a légiótól, megkeresztelkedett, és beállt papnak. Mikor püspökké akarták avatni, elbújt a libaólban, mert nem kívánta ezt a tisztséget, de a libák gágogásukkal elárulták, így nem kerülhette el a sorsát.
17:15-kor a résztvevők köszöntése után, a programot megnyitva, ismertettem Márton püspök történetét. Ezt követően felragyogtak a lámpások, majd a szokásos útvonalon – Iskola utca, Templom utca, Szív utca - megindult a menet. A gyerekek lelkesen énekelték a libás dalokat, melyeket már napok óta gyakoroltak. A korábbi évektől eltérően utunkat nem az iskolánál, hanem a Siesta pékségnél fejeztük be, ahol a pékség által felajánlott zsíros kenyér, és a Peron Büfé jóvoltából készült forró tea várta a közel 200 résztvevőt. Ezúton is köszönjük támogatásukat.
Reméljük, hogy a következő évben még többen csatlakoznak programunkhoz, akkor már nem rendhagyó módon.
Németh Mónika