Az április 11-én, pénteken megrendezett jótékonysági sütivásár nagy sikert aratott a Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. A tanárok és a szülők közös összefogásával szervezett esemény célja az volt, hogy támogatást gyűjtsenek a kisiskola udvarának szépítésére, valamint új udvari játékok beszerzésére.
Az ebédlőben elhelyezett standokon mindenki megtalálhatta a kedvenc édességét: lekváros linzerek, csokis mignonok, különféle ízű palacsinták, házi készítésű muffinok, csokis brownie-k és színesen díszített csokinyalókák is helyet kaptak a kínálatban.
Az esemény egyik legnagyobb értéke a szülők példaértékű összefogása és áldozatos munkája volt. Nemcsak otthon, szeretettel és gondoskodással készítették el a finomságokat, hanem az árusításban is aktívan részt vettek, ezzel is segítve az esemény gördülékeny lebonyolítását. Odaadásuk, segítőkészségük és az iskola iránti elkötelezettségük nélkül ez a rendezvény nem válhatott volna ilyen emlékezetessé és sikeressé.
A vásár végére 322.000 forint gyűlt össze, amelyet az iskola vezetősége teljes egészében az udvar szépítésére fordít.
Az esemény nem csupán anyagi támogatást jelentett, hanem erősítette az iskolai közösséget is, hiszen összehozta a diákokat, a pedagógusokat és a szülőket egy közös cél érdekében.
A késő délutánig tartó vásár zárása után megmaradt sütemények sem vesztek kárba: hétfőn a diákok örömmel fogyasztották el az édességeket az iskolai szünetekben, így a jótékonysági esemény még egy napra mosolyt csalt az arcokra.
Molnárné Hanzelik Márta
SZMK elnök