Iskolánk is egyike volt annak a 300 általános és középiskolának mely részt vett az „UNIverZOOM – Kísérletezz velünk!” fizikai kísérletek Földön és Űrben elnevezésű projektben, amely Kapu Tibor űrutazásához kapcsolódva, a HUNOR Magyar Űrhajós Program és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem együttműködésében valósult meg.
A program keretében kapott eszközökkel tanulóink kísérleteket végeztek el földi körülmények között, gravitációban. Dolgoztak gravitációs detektorral, slinky rugóval és sok más eszközzel. Majd ezután filmfelvételen tekintették meg, hogyan zajlanak le ezek a kísérletek az űrhajós által elvégezve, súlytalanságban.
Tanulóink szemléletes módon tapasztalhatták meg, illetve láthatták, mely jelenségek függnek a Föld tömegvonzásától, és melyek függetlenek attól. Megismerték azt is, hogy vannak olyan hatások melyek földi körülmények között csak kis mértékben számottevőek, addig az űrállomáson, ahol a gravitációs hatás nem érvényesül, jelentőssé válnak.
A projekt zárásaként a diákok megtekintették Kapu Tibor BME-n, a Kutatók Éjszakáján tartott előadását, mely mintegy összefoglalta a projekt keretében tanultakat. Ajánljuk mindenki figyelmébe!
Egri Ferenc