2009. február 21-én alapítványi bált rendeztünk a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában.
Több év kihagyás után ismét megrendezésre került a szülők – nevelők bálja. A szülői munkaközösség, az alapítvány, a vállalkozók és a tantestület tagjainak segítségével, a nemes cél érdekében példamutató összefogás eredménye volt az alapítványi bál megszervezése és lebonyolítása. Iskolánk auláját berendeztük, feldíszítettük, a nyolcadikosok nyitótánca és az élőzene igazi báli hangulatot teremtett a vendégek részére.
A vállalkozók, szülők, az osztályok nagyon sok értékes tombola tárgyat ajánlottak fel, melynek alapján 118.900 FT értékű tombola jegyet vásároltak a vendégek. A nagy érdeklődésre való tekintettel belépőjegy, illetve támogatójegy vásárlásából 260.000 FT bevétel keletkezett. A bevételt a kisiskola játszóterének bővítésére, és a nagyiskola aulájának berendezésére kívánjuk fordítani.
Úgy gondolom, hogy a bál több szempontból elérte célját, hiszen igen szép összeg folyt be, amelyet iskolánk szépítésére költhetünk. A nyolcadikos tanulók bemutathatták nyitótáncukat szüleiknek és vendégeinknek. Szülők és pedagógusok kerültek közelebb egymáshoz a hajnalig tartó mulatásban, amely jó kapcsolatot alakít ki, az iskola és a szülők között. Szeretném megköszönni azoknak a fellépőknek, akik színesítették a bál hangulatát, hogy részt vettek műsorunkon: Hajtóka együttes, Hastáncosok, érdi tánciskola növendékei.
Példátlan összefogásról tettek tanúbizonyságot a tárnoki vállalkozók és szülők, hiszen az ő segítségük nélkül nem valósulhatott volna meg ez a sikeres rendezvény. Köszönet érte. Szeretném mindenkinek megköszönni, akik valamilyen módon részt vállaltak és részt vettek abban, hogy egy jó hangulatú és eredményes bált rendezhettünk, a szülők, iskolánk, a gyerekek érdekében. A nemes célért fogjunk össze és rendezzük meg jövőre is!
Vályogosné Kertes Erzsébet igazgató
A jó cél érdekében áttáncoltuk az éjszakát...
Nagy örömünkre, több éves kihagyás után ismét megrendezésre került a szülők - nevelők bálja a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Megterített asztalok, szépen feldíszített iskola, színvonalas műsor várta a vendégeket. A harapnivalót a baráti társaságok hozták magukkal, mindenki sütött - főzött. Mivel minden asztalnál más volt a finomság, beindult a cserebere. Ez az ismerkedés, beszélgetés összehozta a szülőket és pedagógusokat. Az est fénypontját emelte a 8. osztályos tanulók nyitótánca is. A szülőket büszkeség töltötte el, hogy saját csemetéjüket láthatták gyönyörű ruhákban szépen táncolni.
A jó hangulatot és a zenét Kovács Jenő biztosította. Mindenkit megmozgatott a változatos muzsika, amely hajnalig összetartotta a mulatni vágyókat. A tárnoki vállalkozók készséges tárgyi adományaiból sokféle értékes tombola tárgy jött össze. A látvány arra buzdította a maegjelenteket, hogy minél több tombolajegyet vegyenek.
Ez a rendezvény tudatosította bennünk, hogy ennyi embernek volt fontos az a nemes cél, amit az iskola kitűzött maga elé. Reméljük, a tervek valóra válnak és gyermekeink élvezhetik az iskola megújulását.
Jövőre veletek ugyanitt!...
Egy elégedett szülő