Farsang a felső tagozaton

Képek a rendezvényről

A felsősök karneváljukat 20-án péntek délután tartották meg. Az osztályok igen nagy lelkesedéssel készültek a nemes versengésre. Az egyéni jelmezesek mellett, sok osztály indult  csoportos produkcióval. Például Hófehérke és a hét törpe mellett láthattuk a Veresegyházi asszonykórust,  az egyenest Argentínából érkező Celebeket, illetve hallhattuk a nagy derültséget okozó Whoopi Goldberg által vezényelt apácák kórusát, és még sorolhatnánk. Az eredményhirdetésre sokáig kellett várni, hisz a jobbbnál jobb fellépők között igen nehéz volt  döntést hozni. Végül megszületett az eredmény. Azt, hogy a zsűri igen nehéz helyzetben volt igazolja az, hogy az I. és II. csoportos helyezésen holtverseny született.

Miután iskolánk igazgatónője átadta a jutalmakat elkezdődött a várva várt Suli-buli amit tanulóink lelkes tapssal fogadtak. Az igen változatos muzsikát Dj Palace és Dj Silence szolgáltatta. Köszönjük nekik!

A megéhezőket finom falatok, a megszomjazókat pedig hűsitő italok várták a 8. c osztály által szolgáltatott büfében.

Sajnos minden jónak vége szakad egyszer, a résztvevők a rendezvény végén a tánctól kipirulva, élményekkel gazdagon tértek haza. Reméljük jövőre is hasonlóan tartalmas lesz az iskolánkban rendezett karnevál.

Bálint Éva - Egri Ferenc


Képek a rendezvényről

Diavetítés

 
 


 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

vissza