2014.január 24-én tartottuk a Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola felső tagozatának farsangi vidám összejövetelét.
A farsang, mint bármely más rendezvény, sok izgalommal teli felkészülést jelentett tanárainknak, diákjainknak, szülőknek és intézményi dolgozóinknak.
Minden ünnep megújultan jelentkezik évről évre, így volt ez most is. Az aula színes gyöngyfüzérszerű díszítését sok ügyes kéz készítette.
Az előkészületi munkában a meghívók szép kivitelezése már felcsigázta az érdeklődést a rendezvényre.
Nyolcadikosaink komoly tánctanuláson estek át, és igazán megható, kellemes élményben volt részünk, amikor produkciójukat előadták. E „ kis felnőttek” bájjal, kecsességgel, eleganciával mutatták be báli táncukat, amely méltán aratott nagy sikert és büszkeséggel töltötte el a szülőket, hozzátartozókat. Nyitó és záró táncként méltó keretbe ötvözte a programunkat, melyet másnap is bemutattak a Batyus bálon - a kisebbeket pedig fellelkesítette a társastánc elsajátítására.
Ugyancsak a nyolcadikosok és szüleik, osztályfőnökeik biztosították a büfét, ahol nagy választékú és bőséges kínálattal igyekeztek kielégíteni az éhes és ínyencségre vágyó farsangolókat.
A jelmezes bemutatóra több csoport látványos jelenettel készült, amely csak a zsűri tagjainak okozott némi értékelési gondot - mi nézők élvezettel szórakoztunk.
A jelmezes rész után következett a felszabadult, fergeteges bulizás, melynek csak az esti, 19 órai zárás vetett véget.
Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik jelenlétükkel megtiszteltek bennünket, akik lehetőséget biztosítottak a rendezvény lebonyolítására, és azoknak, akik szórakoztattak és szórakoztak.
Jól éreztük magunkat !
Marosvölgyi Tünde