Farsang az alsó tagozaton

Farsang 2016

Az egyik február eleji pénteken délelőtt hercegnők, mesebeli csodás teremtmények, vagy éppen rajzfilmhősök megelevenedett hasonmásai népesítették be iskolánk közösségi tereit. Kezdetét vette a várva várt farsangi vigalom az alsós osztályok körében!

Jelmezes felvonulás, egy-egy kis, osztályok egymásnak szánt, műsorszámai tették hangulatosabbá, tartalmasabbá ezt az örömteli, hagyományosan megszervezett eseményt. Fánkevő verseny, seprűtánc, székfoglaló, hogy csak párat említsek a gyerekek által kedvvel űzött mulatságok közül, amikben részük lehetett a megjelent diákoknak.

A vigalomnak nem volt vége délután sem. A felsős osztályok vették át a terepet. Az ötödik-hatodikosok csoportos produkciókkal készültek. Az aerobikos lányok saját koreográfiával álltak elő. Musical részlet, lakodalmas, kacsatánc volt műsoron, de a legmagával ragadóbb élményt mégis a hatodik b osztály újragondolt Kalinka előadása nyújtotta, ők nyerték a produkciók versenyét, felkészítő tanáruk osztályfőnökük, Drobenák Katalin volt.

Megcsodálhattuk a két nyolcadik osztály keringőit, az immár hagyománnyá vált báli táncot. Földig érő krinolinruhát viselő gyönyörű ifjú hölgyekként és daliás fiatalemberekként láttuk viszont végzős tanítványainkat.

Ötletes tombolatárgyak vártak a szelvényt vásárló gyerekekre. Nem csak kézzel fogható dolgok, de felelés alóli felmentés is akadt a nyeremények között. Mondanom sem kell, hogy ezek a nyeremények aratták a legnagyobb sikert!

A buli este hétig tartott diszkófénnyel, zenével. A jó hangulatról Stein Attila DJ gondoskodott.

Ha a gyerekeken múlott volna, akkor aznap biztos nem zár be az iskola…

Szabadicsné Hegedűs Dóra


Képek a rendezvényről

Diavetítés

 
 


 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

 

vissza