Farsangi myitótánc

A 8. b-sek keringője

Már hónapokkal a farsang előtt elkezdtük a készülődést. Először is a táncpartnerek kiválasztása történt meg, majd következtek a próbák jókedvűen, sok nevetéssel fűszerezve. Közben mi, lányok elkezdtük keresni a hozzánk és ránk illő ruhákat. Az egyik édesanya sokat segített ebben. Végül mindenki megtalálta a számára legideálisabbat.

Észre sem vettük, mennyire elszállt az idő! Az utolsó két hétben már jöttek a cipős próbák, melyek a lányoknak kisebb-nagyobb kihívást jelentettek. És eljött a nap, amikor mindenki elé ki kellett állnunk, és mi keringőztünk, keringőztünk és keringőztünk!

Most volt rajtunk először hosszú, fehér abroncsos ruha, s ezzel a kicsit sem elhanyagolható körülménnyel a fiúk is ekkor szembesültek csak, hiszen emelniük, forgatniuk kellett minket, de helytálltak, büszkék voltunk rájuk. Miután befejeztük a táncot, nagy kő esett le a szívünkről, hiszen mindenki nagyon izgult.

Nagyon szépen köszönünk mindent Drobenák Katalin tanárnőnek, aki betanította nekünk a bécsi keringőt, és szüleinknek, osztályfőnökünknek a támogatást.

Nemcsak nagyon jól szórakoztunk, hanem egy új, közös élménnyel is gazdagodtunk!

 Lukács Dóra 8. b-s tanuló

 


Képek a rendezvényről

Diavetítés

 
 


 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

vissza