Farsangi bál 2019

Képek a rendezvényről

Rekord adomány az Alapítványi Bálon! Köszönet!

Február 9-én került hagyományosan megrendezésre az iskolabál. Az est Bagdiné Dudog Orsolya intézményvezető asszony és Szolnoki Gábor polgármester úr ünnepélyes megnyitójával kezdődött, majd a nyolcadikosok varázslatos nyitótánca következett, amely méltóképpen alapozta meg a bál ünnepi légkörét. Ezután jött a gyerekek farsangi báljának nyertes produkciója, amelynek hatására olyan fergeteges hangulat keletkezett, hogy a szülők, a pedagógusok és a vendégek azonnal hajnalig tartó közös mulatságba kezdtek. Már önmagában az is nagyszerű, hogy ez a csodás este létrejöhetett, de a rendezvénynek elsődleges célja azonban az, hogy az alapítvány adományokat gyűjtsön, amit aztán arra fordít az iskolával és az szmk-val egyeztetve, hogy minél élményszerűbb legyen tanulóink diákélete. A célkitűzés megvalósult, méghozzá nem is akárhogyan!

A bál az iskola alapítványa és a szülői munkaközösség közös szervezésében jött létre. Köszönet jár az iskola vezetésének, hogy a helyszínt biztosította és támogatta a rendezvény létrejöttét. Külön köszönjük az iskola pedagógusainak, dolgozóinak, hogy önzetlenül segítették a bál lebonyolítását, és tevékenyen részt vettek az előkészületekben. Legnagyobb köszönet mégis azoknak a szülőknek, osztályoknak és tanítóiknak, vállalkozóknak, illetve magánszemélyeknek jár, akik adományaikkal, felajánlásaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy az idén rekord összegű, több mint 600000 Ft-nyi bevétellel záruljon a rendezvény.

Örömmel tölt el, hogy ennyi embernek fontos az, hogy egy jó ügy, az itt tanuló gyermekek érdekében ilyen összefogással tudtunk eredményesen együtt dolgozni, és közben még jól is éreztük magunkat. Még egyszer mindenkinek köszönet!  

Nagy-Egedy Krisztina
SZMK elnök


Képek a rendezvényről

Diavetítés

 
 


 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

vissza