Farsang az iskolában

Képek a rendezvényről

 

A, a, a a farsangi napokban…

…A farsangi napokban, legyünk mi is vígabban! Így szól a közismert dal. Nos, ez iskolánkban, február 5-én minden kicsinek és nagynak, fiúnak és lánynak, felnőttnek és gyereknek egyaránt sikerült!

Bár a járvány felülírta az eddig megszokott és bevált forgatókönyvet, azonban ebből az új helyzetből is sikerült a lehető legjobbat kihozni. Már korán reggel üdvözölhettük a zsibongóban a korán kelő kakast, a félszemű kalózt, a még álmos indiánt, a barátságos, kiálló fogú Spongya Bobot, a vidám tündéreket, hercegnőket…

A móka az osztálytermekben folytatódott. A jelmezes bemutatkozás után kezdődött az önfeledt játék. A gyerekek kitörő örömmel próbálták ki magukat a szórakoztatóbbnál szórakoztatóbb feladatokban. Ettek lekváros fánkot, ittak szörpöt szívószállal, mindezt hátratett kézzel, időre. Késsel-villával bontottak ki, majd ettek meg egy Sport szeletet. Popcornt hordtak szívószállal egyik tányérból a másikba, lufit fújtak időre, bekötött szemmel, pudinggal etették társukat. A seprűtáncoltatás, a székfoglaló, a páros tánc többször felezett papíron és természetesen a pörgős zene a hangulatot a tetőfokára juttatta. Pihenésképpen, akibe még fért valami, falatozhatott a finomságoktól roskadozó büféasztalról.

Ezen a napon (is) mindenki élményekkel gazdagon és vidáman indult hazafelé.

Bóni Cecília


Képek a rendezvényről

Diavetítés

 
 


 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

vissza