Nem, szerencsére nem tűnt el a 3.c, csak „átalakult”, méghozzá igazi mesehősökké! De haladjunk sorjában!
…Hogy, hogy nem… egyszer csak a Mesemúzeumban találtuk magunkat…
A múzeum előtti árnyas kis téren hamuba sült pogácsa helyett mindenki az otthonról hozott elemózsiából falatozott, majd szomjunkat olthattuk Elek apó kútjánál. A hatalmas sziklatömb a Hargitáról került a térre. Oldalán felirat hirdette: azoknak a gyerekeknek az emlékére állították, akik a háborúban életüket vesztették, ezért sajnos nem érhették meg, hogy sok-sok mesét olvashassanak.
Ha ez a kút ilyen különös volt, vajon milyen lehet a múzeum? Elindultunk a cégérrel jelzett épület felé. Becsengettünk. Hantos Násfa – micsoda mesés név - fogadott bennünket, kedvesen invitált, kerüljünk beljebb… A Döbrentei utca 15. kis budavári épületének minden szegletét kitölti a mese: a színes kőkockákkal burkolt kapualjtól a mesehallgató kuckón át a varázstükrös mosdóig –jegyzem meg, ahová a király is gyalog jár - ahol Nyakigláb, Csupaháj és Málészáj tekint vissza ránk.
Násfa segítségével átélhettük: milyen egy hős? Milyen tulajdonságokkal rendelkezik? Okos? Bátor? Jószívű? Mitől válik azzá? Nekünk milyen értékeink vannak? Hogyan lehet ezeket megtartani és fejleszteni? A Mesemúzeumban természetesen egy kis varázslattal és hét próba teljesítésével. A termekben mese utat lehet bejárni.
Ahhoz, hogy átkeljünk a sűrű sötét erdőn, bátorságra és találékonyságra van szükség, s a próbákat teljesítve eljuthatunk a királyi trónig. Így történt, hogy hazafelé huszonhat, hétpróbás, Mesehős igazolvánnyal rendelkező utassal érkeztünk meg a tárnoki vasútállomásra. Aki nem hiszi, járjon utána!
Rihóné Markó Katalin