„Hová, meddig?”
A novemberi nyílt magyar órák után,-ahová minden vendéget, érdeklődőt szeretettel vártunk- felkerekedtünk, s a tantárgyakkal releváns, tananyaggal kapcsolatos helyszíneket kerestünk és találtunk tanóráink megtartásához.
Hogy hová,
meddig jutottunk el -képzeletben bárhová, akármeddig- a valóságban, ameddig
a korlátaink engedték.
Környezetismeret órán a Tűzoltóságon kötöttünk ki. Nem kellett messzire menni, egy kis gyaloglással megközelíthető az Érdi Tűzoltóság épülete, amelyről megtudtuk, hogy igen felszerelt, több szempontból különleges hely. Pénzbe sem került, egy jó hangos „Köszönjük!”- kel háláltuk meg a parancsnok lelkes munkáját. Példaértékű átéléssel, humorral fűszerezett tájékoztatást kaptunk. Majdnem mindent kipróbálhattunk: csúsztunk- másztunk, vezettünk, locsoltunk, memóriát fejlesztettünk. A „kamuriasztással” még a kulisszák mögé is betekinthettünk! No, és a gyorsasági próba igen valósághű volt! Ezekből az élményekből Mónika néni fog a következő tanórákon még profitálni.
A második lehetőség a Művelődési Ház könyvtárában adódott. Lelkesen buszoztunk oda, kérdéseinkkel megtöltött tarsolyunkkal. Figyelmesen hallgattuk Gabi néni beszámolóját a könyvtári adatokról, a könyvállomány jelenlegi és várható helyzetéről. Kérdéseinkre választ kapva levehettük a könyveket a polcokról. Aztán olvastunk, felolvastunk, kerestünk-kutattunk, találtunk. A könyvek viszont nem mindig találtak vissza eredeti helyükre, ezt még gyakorolnunk kell, de a könyvtáros néni elnéző volt.
Volt, aki már könyvtártagként érkezett, és voltak olyanok, akik most lettek azzá. Nekik édesanyjuk segített, hozzájárulva az elhatározáshoz.
A Mikulás egy kis ajándékával búcsúzva megkértük Gabi nénit, hogy hagyományt teremtve vegyen rész a tavaszi vers- és prózamondó versenyünk zsűrizésében. Ő örömmel vállalta.
Mi pedig szintén nem kis örömmel szeretnénk részt venni a könyvtár által meghirdetett pályázaton.
Izgatottan búcsúztunk, mert utunk a „Karácsonygyárba” folytatódott, ahol a rajzórához kapcsolódó feladataink voltak. Csodáltuk azt a sok csillogást, formát, színkavalkádot, amely fogadott minket. Megismerkedhettünk gyártási eljárásokkal (számítógépen, élő illusztrálással), díszítési technikákkal, kiállítással. A legjobb talán mégis csak a saját minta pingálása volt, amit egy ajándékdarabon végeztünk.
Persze nem maradhatott el a vásárlás sem.
Szülői segítséggel időben visszaérkeztünk az utolsó tanóránkra.
Jó lenne, ha úgy, mint Bab Berci történetében, mi is olyan, egyre távolabbi, igazán lényeges helyekre juthatnánk el a 9 órás napirend keretében -kevés pénzből, vagy netán térítésmentesen- amelyek szív közeliek, racionálisak, maradandóak!
Szeretettel a 2. b osztályfőnöke