Június 12-én valósult meg az iskola alapítványának egyik kiemelt programja: jutalomkirándulásra vittük azokat a tanulókat, akik a tanév során nyújtott tevékenységükkel példamutatóak voltak társaik számára. Idén nevelőik javaslata alapján 76 gyermek részesült jutalomban.
Az 1–3. évfolyam tanulói a KÖKI DinoParkba látogattak el. A diákokat már a bejáratnál egy több mint 25 méter hosszú őshüllő fogadta. A parkba lépve egy forgó időalagúton keresztül jutottak el a több millió évvel ezelőtti világba. A séta során megcsodálhatták a különböző dinoszauruszmodelleket, különösen azokat, amelyek félelmetes hangokat adtak ki és mozogtak is.
A 4–8. évfolyam tanulói a Fővárosi Nagycirkusz Mirázs – Örökség című előadását tekintették meg, amely a magyar és közép-ázsiai régmúlt legendás világát idézte meg, és ennek a mitikus kornak a történeteit elevenítette fel a porondon. Tanulóink az előadáson nemcsak látványos cirkuszi produkciókat láthattak, hanem a zene és a káprázatos látványvilág segítségével egy varázslatos világ részeseivé is válhattak.
Reméljük, hogy sikerült felejthetetlen élményt nyújtanunk a kiránduláson részt vevő tanulóknak!
Egri Ferenc