Az alcsúti arborétum csodaszép gyöngyszeme a magyarországi botanikus kerteknek. Ezért a 2. a és a 2. c osztály úgy határozott, egy napsütéses őszi délelőttön bebarangolják. Több mint 540 féle fa és cserje fogadta a túrabakancsos kis csapatot. A lenyűgöző szépségű angolkertben a növények korabeli építményeket rejtettek, melyek mind felfedezésre vártak.

Lábunk alatt megszámlálhatatlan apró béka ugrabugrált, a korhadt fatörzseken cincérek, pillangók pihentek. Mohos kövek között jutottunk a kastély romjaihoz. Földig hajló bokrok között kirándultunk tovább, s a babaházat elhagyva egy réges-régi medvebarlang bukkant elő a sziklák közül. Vándorbotokra támaszkodva jutottunk el egy omladozó, félhomályos barlanghoz. Kijáratából már jól látszott a terebélyes almafa, mely finom tízóraival kínált, a sombokrok pedig csak úgy ontották édes terméseiket.

Kitűnő bújócskázó helynek ígérkezett a buxusokból kialakított labirintus a kápolna szomszédságában. A hatalmas tó régi kőhídjáról figyelhettük az úszkáló vadkacsákat. Az éger- és platánfák alatt védett vadvirágok tarkították a rétet. Nem szakítottunk belőlük, csak csodáltuk őket. A hátizsákok mélyén egyre gyarapodtak az ősz ajándékai: színes falevelek, bogyók, tapló- és lepkegombák, üres csigaházak, tobozok, makk, kagylóhéj. A mosolygós őszi nap szívesen csalogatott volna vissza még minket a kert borostyános sűrűjébe, de sajnos délben indulnunk kellett hazafelé.

A begyűjtött kincsekből gyönyörű alkotások születtek, melyek a tantermek faláról idézik fel az alcsúti sétát, s azt a sok új ismeretet, élményt, amellyel azon a délelőttön gazdagodtak a gyerekek.

Markó Ágota