Az 5. b osztály három napot tervezett be kirándulásra június első napjaiban. A 21 tanulóból első nap18 eljött, második és harmadik napon pedig 17 osztálytárs vett részt.

Első célpontunk Székesfehérvár volt. A vonatról leszállva ellátogattunk Kaszap István sírjához, ahol a gyerekek álmélkodva szemlélték a pici márványtáblácskákat, amelyek köszönetnyilvánítások voltak a csodás gyógyulásokért, csodatételekért, amelyről a szent sírhely a vallásos emberek számára nevezetes. Ezután hosszabb séta következett, majd a koronázási templom és I. István, szent királyunk sírhelyének megtekintése. Pontosan 10 órakor kinyíltak a híres belvárosi óraszerkezet ajtócskái, hogy a harangjáték zenéjére előjöjjenek fából faragott szobrocskái. A gyerekek ámulva csodálták, fényképezték a lassan láthatóvá váló egyedi szoborcsoportokat. Majd összeálltunk egy csoportképre az Országalmánál. A sétálóutcán barangolva aszfaltrajzokat fedeztünk fel, majd egy régi patikát, aminek Fekete Sas a neve. A jezsuiták templomában megcsodáltuk a mennyezet freskóit és a faragott oltárképeket. A sekrestyébe is bebocsátást nyertünk, mivel csendesen viseltük magunkat a hely szelleméhez illően. Itt meglepetésünkre a faragott, sötét fabútorzat, almáriumok, szekrények a templom kicsinyített mását tükrözték. Más titkokba is beavattak bennünket, de ezek azért titkok, hogy itt ne áruljuk el. Ezután megtekintettük a Történeti Múzeum gyűjteményét. Főleg a római kori emlékek miatt jelentős ez a kiállítás. Sírokban talált ékszerek, fegyverek, edények láthatók, egész családok portréival díszített síremlékek, domborművek. A nap fénypontja a sajtburger menü volt, meg fagyi mindenkinek. Ellátogattunk a Játékmúzeumba is. Ezt a gyűjteményt Moskovszky Éva néni, híres játéktörténész hozta létre. Érdekes volt összehasonlítani a polgári és a paraszti életmódra utaló irinyó-pirinyó szobabelsőket. De láthatók itt ólomkatonák százával, hatalmas, porcelánfejű hajas babák a múlt századból. Régi építőkockák kőből, fából, társasjátéktáblák, hintaló, gőzmozdony, hajómodell. Délutáni programunk a martonvásári kastélykert volt. Átérve féltünk a rossz időtől, de szerencsére csak ijesztgetett bennünket az eső. Megkerestünk minden öreg fát és csapatostul fogtuk át a derekukat így üdvözölve a több száz éves öregapókat, akik talán még magát Brunszvik Terézt, a kastély néhai gazdáját is ismerték. Majd a kőoroszlánnal lefényképezkedtünk, és már siettünk is a vasútállomásra, hogy időben érkezzünk vissza Tárnokra.

A második napon Sukorón tettünk túrát, amit egy jó paprikás krumplival, málna- és bodzaszörppel, sütivel ünnepeltünk meg. Egy jó kis számháborúba is belefogtunk a rekkenő hőség ellenére, de sok idő nem maradt rá, mert már sajnos jönni kellett haza. Jól is tettük, hogy igyekeztünk, mert Tárnokon hatalmas felhőszakadás, égzengés fogadott bennünket.

Ez sem vette el a kedvünket a harmadik napi gyaloglástól fel az öreg-hegyi borospincékhez, ahol Takács Zsolték látták vendégül a társaságot. Itt aztán elszabadult az általános játékőrület. Az érdeklődő gyerekekkel régi kőbe vésett feliratokat böngésztünk, 1885-ből való kőből faragott szőlőprést, régi ekét, egyéb szerszámokat, borfejtéshez való butellákat, hordókat vizsgálgattunk. A többiek addig fociztak, vagy virágkoszorút kötöttek. Vendéglátóink finom sült csirkecombbal, salátával kedveskedtek. A pince-buliba egy üveg üdítő, meg süti volt a belépő. Mindenki úgy nyilatkozott, hogy megérte a fáradságot felkapaszkodni a hegyre, megnézni a most felújított Orbán-szobrot, meghallgatni az egyik idős pincetulajdonos bácsi meséjét a nagypapájáról, aki kőből faragott szobácskában a kőasztalokon máriásozott, ultizott a barátaival éjszakákon át, mígnem tüdőgyulladást kapott a nyáron is hideg helyiségben. A gyerekek véleménye szerint is a tárnoki pincesor múltunk egy darabja, az Orbán-nap szép hagyomány, a pince-buli jó mulatság. Sokszor nem kell hozzá messzire menni, hogy jól érezzük magunkat, az a lényeg, hogy együtt legyen az osztály.

 Lejegyezte: Kávai Katalin osztályfőnök

Képek a kirándulásokról