Magyar Feltalálók, Tudósok és Felfedezők Verseny

Képek a programról

Az idei tanévben negyedik alkalommal került meghirdetésre a Magyar Nemzeti Múzeum, a Romániai Pedagógusok Szövetsége, a Stiefel Iskolaellátó KFT., illetve iskolánk, a Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola által az az országos méretű csapatverseny, melynek témája neves kutatóink élete és munkássága. Egy pár ismertebb nevet említve: Bolyai János, Szent-Györgyi Albert, Teleki Sámuel. A megmérettetésre, hasonlóan, mint eddig, két kategóriában, (5-6. évfolyam, illetve 7-8. évfolyam) jelentkezhettek a 4 fős csapatok. A felkészülés az iskolánk honlapján megtalálható ismeretanyag segítségével valósult meg. A kisebbek kategóriájában 37, a nagyobbakéban pedig 64 személy tevékenységéből kellett készülni.

Nagy örömünkre szolgált, hogy a járványhelyzet miatti korlátozások enyhítése lehetővé tette, hogy az internetes előforduló utáni április 6-i döntő élőben tudott lezajlani. A kategóriánként 6-6 csapat részvételével megvalósuló megmérettetés helyszínét a Magyar Nemzeti Múzeum biztosította. Az ünnepélyes megnyitó, illetve az eredményhirdetés a múzeum egyik kiállító termében valósult meg, méltó környezetet biztosítva az eseménynek. A rendezvény megnyitása után a meghívott vendégek közül Rigó Katalin, az Érdi Tankerület Központ Igazgató Asszonya, Dr. Lukács László, Tárnok Nagyközség polgármestere, Házi Katalin, a Magyar Nemzeti Múzeum Kommunikációs és Közművelődési Igazgatóságának főosztályvezetője, illetve Herczog Gábor a Stiefel Iskolaellátó KFT. ügyvezető igazgatója méltatták az eseményt, valamint köszöntötték a résztvevőket.

Ezután egymás után másfél-másfél órában először az 5-6., majd a 7-8. kategória versenyzői mérték össze erejüket. Változatos írásbeli és szóbeli kérdéseket kellett a csapatoknak megoldaniuk, amelyek folyamatosan követték egymást. A gyorsan pörgő események izgalmát fokozta, hogy a verseny adott állását projektoron kivetítve folyamatosan követhették a résztvevők. A felkészítők és diákok előzetes munkáját dicséri, hogy a csapatok magas szinten teljesítették a próbatételeket, alig pár ponttal lemaradva egymástól. Például 7-8 évfolyamon az első helyezett 175, a második 173 pontot szerzett.

Miközben az egyik kategória versenyzett, a másik Érsek Lajos múzeumpedagógus vezetésével tárlatvezetésen vett részt, amelynek keretében a diákok megismerhették a Magyar Nemzeti Múzeum történelmünkről őrzött relikviáit, kincseit. A múzeumi séta egy élőmúzeum részlettel is kiegészült. Dr. Berta Erika múzeumandragógus segített időutazást tenni Eötvös Loránd korába. Megismertette a korabeli oktatási szokásokat, bepillantást adott a korszak műveltségébe, érdekességeket ismertetett meg a fizikus családjáról. A diákok odafigyelésüket egy tesztlap kitöltésével bizonyították, amelynek pontszáma hozzáadódott a versenyen elért eredményhez.

A zsűri feladatát Varga János tudománytörténeti kutató, illetve Dr. Göncziné Dr. Skaliczky Tímea az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium tanára látta el. A versenyt Pintér Lászlóné iskolánk tanára és jómagam vezette le.

A verseny első helyezettje 5-6. kategóriában a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, míg 7-8.-ban a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium csapata lett. A versenynek még nincs vége, hiszen a legjobb eredményt nyújtó első három helyezett egy Kárpát-medencei döntő keretében fogja összemérni tudását a határon túli próbatétel legjobbjaival.

A verseny sikeres megrendezéséhez a rendezőkön kívül szervezetek és magánszemélyek is hozzájárultak. Kiemelt támogató volt a Midocean Kft., illetve a Millenáris. A vendéglátást a Tesco és Dezső Árpád kürtőskalácsos (Tárnok) biztosította. Segítettek még: Cinema City, Czabajszki Gumiszerviz (Tárnok), Magyar Földrajzi Múzeum, Tárnoki Iskola Alapítvány, Tárnok Nagyközség Önkormányzata.

Reméljük, hogy hazánk tudományterületén jeleskedő személyeinek munkásságát feldolgozó versenyt a továbbiakban is megtudjuk rendezni, ezzel segítve, hogy minél több diák ismerje meg azokat, akik múltbeli eredményeikkel jelentősen hozzájárultak az emberiség tudásának gazdagodásához.

Az olvasók kutatóink munkásságáról, illetve a versenyről részletesebben iskolánk honlapján belül, az Oktatási anyagok résznél tájékozódhatnak.

Egri Ferenc

Képek a programról

Diavetítés

 
 


 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

vissza