Országos Elsősegélyismereti Verseny


Szépe Máté, Paksi Barbara és Ducsay Rozina

Nemzetközi tapasztalatok alapján már az óvodában is lehet, és kellene is elsősegélyt oktatni a korosztálynak megfelelő szinten. Iskolánkban az idén lehetőség adódott, hogy a negyedik évfolyamos tanulókat is bevonjuk az oktatásba. A második félévben beneveztünk két negyedikes és egy hatodik osztályos csapattal az Országos Elsősegélyismereti Versenyre. A verseny főleg gyakorlatorientált, de természetesen alapvető elméleti ismeretekkel is rendelkezniük kell a gyerekeknek.  A háromfordulós verseny alatt megtanultak különböző vérzéseket ellátni, kötözni, megismerkedtek a fektetéstípusokkal, tudják, hogy melyiket milyen estekeben kell alkalmazni. Tudnak segíteni légúti idegen testtől fulladozó sérültön. A negyedikes tanulók az internetes fordulók alapján lettek értékelve, így a 4. a osztály Kisorvosok csapata (Ducsay Rozina, Paksi Barbara és Szépe Máté) országos 3. helyezett lett. Szintén a 4. a osztályból a Kisgyógyítók csapata (Berekméri-Szigeti Zsombor, Ivan Andrea és Salaget Zalán) a 6. helyen végzett.

A 6. évfolyamosok közül az Életmentők csapattal (Bíró Anett, Bőhm Nikolett, Prokob Viktória) nyolcadik legjobbként az országos döntőn is részt vettünk.

Öröm volt látni a gyerekek lelkesedését a rengetek gyakorlati szituáció alatt. Jövő tanévben folytatás következik!

Pintér Lászlóné

vissza