Kárpát-medencei döntő a Millenárison

Képek a versenyről

Június 21-én zajlott le a Kárpát-medencei Magyar Feltalálók, Tudósok és Felfedezők Csapatverseny végső megmérettetése, amelyen a külhoni és az országos döntő két kategóriájának dobogós helyezettjei csaptak össze. Helyszínül a Millenáris Álmok Álmodói 20 kiállításának épülete szolgált, rendkívül színvonalas környezetet, kiemelkedő technikai feltételeket biztosítva.

Májusban született meg a megállapodás a vezetőséggel, hogy a kiállítás épületében bonyolódjon le a rendezvény, hiszen annak témája, szellemisége tökéletes összhangban van a verseny által közvetítettekkel. Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő segített abban, hogy a rendezvény a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának ajánlásával, a Magyar Kormány támogatásával valósulhatott meg. Az anyagi fedezetet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. biztosította.

Az ünnepélyes megnyitón Téglásy Nóra operatív kiállítás-vezető köszöntötte a megjelent vendégeket. A verseny fővédnöke a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének részéről Burus-Siklódi Botond elnököt és Köllő Zsófia programigazgatót, az országos verseny döntőjét lebonyolító Magyar Nemzeti Múzeum részéről Érsek Lajos múzeumpedagógust, a verseny elődöntőjéhez a számítástechnikai háttérkörnyezetet biztosító Stiefel Kft. részéről Herczog Gábor ügyvezető igazgatót, a szervező iskolát támogató Tárnok Nagyközség részéről Dr. Lukács László polgármestert, Marozsán József alpolgármestert és Takács Attila sportbizottsági elnököt, az Álmok Álmodói 20 kurátorainak képviseletében Perjámosi Sándor urat, az országos és külhoni döntő kiemelt támogatója, a MidOcean Kft.-től Gubacsi Péter regionális igazgatót, a Kárpát-medencei döntő helyszínét biztosító Millenáristól Szentirmai-Zöld Máté projektigazgatót.

A köszöntő után a rendezvény házigazdájaként Szentirmai-Zöld Máté szólt a jelenlevőkhöz, majd mivel az Érdi Tankerületi Központ vezetője Rigó Katalin igazgató asszony nem tudott részt venni a rendezvényen, jómagam tolmácsoltam köszöntő sorait. Ezután a Magyar Nemzeti Múzeum képviselője, majd községünk polgármestere méltatta az eseményt. A sort az RMPSZ elnöke zárta beszédével és a verseny hivatalos megnyitásával.

A két kategória küzdelme kétszer másfél órában zajlott le. A háromtagú zsűrit Dr. Göncziné Dr. Skaliczky Tímea és Olasz-Barabás Brigitta tanárnők, illetve Varga János tudománytörténeti kutató alkotta. A versenyt Pintér Lászlóné és e sorok írója koordinálták.

A csapatoknak változatos, már ismert, illetve új típusú feladatokat kellett megoldaniuk, igencsak próbára téve felkészültségüket. Az elméleti tudás mellett fontos szerepet kapott annak kreatív alkalmazása. A verseny végső győztese 5-6. osztályos kategóriában a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, míg a 7-8. osztályosok közti versengés nyertese a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium csapata lett.

Különdíj is átadásra került. A megmérettetés közepén mintegy „pihenésképpen” az Álmok Álmodói 20 kiállítás létrehozásáról láthattak egy pár perces filmet a gyerekek, majd egy kérdéssor segítségével bizonyíthatták mennyire sajátították el a látottakat. A különdíjat 5-6. osztályos kategóriában az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium csapata, 7-8. osztályos kategóriában pedig a Pais Dezső Általános Iskola, Budapest versenyzői vehették át.

Ez a nap a gyerekek, a felkészítők és vendégek számára nem csak a versenyről szólt, hiszen a Millenáris által biztosított belépés lehetőségével élve egész nap szabad bejárásuk volt a tárlatra, ahol órákat tölthettek el elmerülve annak anyagában.

Reméljük, hogy a következő tanévben, hasonló sikerrel, mint idén, még több iskola bekapcsolódásával szervezhetjük meg a magyar kutatók tevékenységével foglalkozó versenysorozatot.

Egri Ferenc

Képek a versenyről

Diavetítés1

Diavetítés2

 

 
 

 

 


 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

 

 


 


 


 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

vissza