Kárpát-medencei Magyar Feltalálók, Tudósok és Felfedezők Verseny végső döntője

Képek a versenyről

Az idei tanévben hatodik alkalommal került meghirdetésre a Kárpát-medencei Magyar Feltalálók, Tudósok és Felfedezők Verseny.

Az országos és külhoni továbbjutók május 8-án mérték össze tudásukat. A résztvevőket a múzeum részéről Domonkos Csaba, az Ipari Örökség Főosztály vezetője köszöntötte. A két korcsoport (5–6. és 7–8. évfolyam) egymást követően versenyzett: amíg az egyik csoport a feladatokat oldotta meg, a másik a múzeum technikatörténeti kiállítását tekintette meg. A látogatás során kiemelt figyelmet kapott az új részleg, amely a kávé történetét mutatja be. Emellett a diákok technikatörténeti témájú, játékos feladatokban is részt vettek.

A kutatóink életét és munkásságát bemutató versenyen izgalmas, változatos, kreatív gondolkodást igénylő feladatokat kellett megoldaniuk a csapatoknak, amelyekhez széles körű és mély elméleti ismeretekre is szükség volt. Végül megszületett az eredmény.

Az idei verseny végeredménye a következő:

5–6. évfolyam

I. Pater Godó Mihály Általános Iskola, Kisiratos (Erdély)
II. Bajza Lenke Általános Iskola, Zsámbok
III. Sztárai Mihály Általános Iskola, Óvoda és AMI, Pécs
IV. Dr. Bernády György Általános Iskola, Marosvásárhely (Erdély)
V. Székesfehérvári Németh László Általános Iskola, Székesfehérvár
VI. Ádámosi Általános Iskola, Ádámos (Erdély)

7–8. évfolyam

I. Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium, Érd
II. Dacia Általános Iskola, Marosvásárhely (Erdély)
III. Sztárai Mihály Általános Iskola, Óvoda és AMI, Pécs
IV. Bajza Lenke Általános Iskola, Zsámbok
V. Petőfi Sándor Elméleti Líceum, Székelyhíd (Erdély)
VI. Endes József általános iskola, Csíkszentsimon (Erdély)

Köszönet illeti Tárnok Nagyközség Önkormányzatát, amelynek anyagi támogatása lehetővé tette a külhoni csapatok elszállásolását, a verseny résztvevőinek vendéglátását, valamint a csapatok eredményeikhez méltó jutalmazását. Köszönet a Midocean Kft.-nek is, amely szintén hozzájárult a díjazáshoz.

 

Egri Ferenc

Képek a versenyről

Diavetítés

 
 


 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

vissza