Tóbiás Adrienn
2022. év Rákóczi érmese


 

Ebben az évben két végzős diákunk is megfelelt az iskola által alapított Rákóczi-érem feltételeinek, így mivel az alapításkor nem korlátoztuk a díjazottak számát, természetesen mindkét tanulónk részesülhetett a legmagasabb iskolai dicséretben. Egyikőjük Tóbiás Adrienn

Iskolánk büszkesége számtalan helyi és országos versenyen indult biológiából és matematikából, ahol kiváló eredményeket ért. Higgadtságának, magabiztosságának és logikus gondolkodásának köszönhetően nagyon jó versenyző. Nyolcadikos eredményeit tekintve például a budaörsi megyei biológia versenyen III. helyezést ért el, a matematika versenyeket nézve pedig a MatekÁSZ megmérettetésen a megyei I. helyezést szerezte meg iskolánknak. .

Adri állatorvos szeretne lenni, ezért nagy szorgalommal készült a felvételire. Nem hiába! Szeptembertől az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium biológia szakos tanulója lesz Budapesten. Kívánjuk, hogy további sikereket érjen el az elkövetkezendő években is, álma váljon valóra, jó állatorvos legyen belőle!