Versenytájékoztató
Kedves Felkészítő Kolléga!
Nagy örömünkre szolgál, hogy mint benevezőt köszönthetünk az idei tanévben második alkalommal megrendezett országos és első alkalommal kárpát-medencei színten megrendezett versenyünkön, ahol egy izgalmas megmérettetés keretében emlékezünk meg azokról a magyar földrajzi felfedezőkről akik hozzájárultak Föld nevű bolygónk feltérképezéséhez, illetve élővilágának, színes emberi etnikumának leírásához. Az alábbiakban ismertetjük a verseny legfontosabb tudnivalóit:
Az 5-6 korcsoport előforduló eredménye
A 7-8 korcsoport előforduló eredménye
Az országos és külhoni döntő eredménye
A verseny lebonyolítói, támogatók
Szervezési és lebonyolítási tudnivalók:
Magyar Földrajzi Múzeum Stiefel Eurocart Kft. Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola
Támogatók:
Érdi Tankerületi Központ
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Tárnok Nagyközség Önkormányzata
Részvételi díj: nincs
A verseny kiegészíti, mélyíti azokat az ismereteket, amellyel a tanulók a természetismeret illetve földrajz tantárgy oktatása során találkoztak. A versenyen résztvevő tanulók a kutatók életének munkásságának megismerésekor átfogó képet kapnak bolygónk természeti és emberi környezetéről, azok változásáról.
Annak érdekében, hogy ez az iskolai megismerésnél mélyebb tudásanyag minél több tanulóhoz eljusson kerül meghirdetésre a Kárpát-medencei Balázs Dénes Magyar Felfedezők Csapatverseny.
A versenyre való nevezés internetes regisztrációval történt.
Benevezni lehetett 5-6. illetve 7-8. évfolyamos kategóriában. De természetesen lehetőség volt mindkét kategóriában történő benevezésre is. Több csapat indítása esetén mindegyiket külön kellett regisztrálni.
A versenyre 5-6. kategóriában 53, a 7-8. kategóriában pedig 73 csapat jelentkezett. Csapatneveiket az alábbi táblázatok tartalmazzák. Előttük jelölve van, hogy mely szervezet általi meghirdetésre kapcsolódik a versenybe az iskola, ahol a csapattagok tanulmányaikat folytatják.
MTK: Magyarországi tankerületek
RMPSZ: Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége
SZMPSZ: Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége
5-6. évfolyam
Csapatnév
1. MTK 3 Okos 2. MTK 5/1-es csapat 3. MTK 5/2-es csapat 4. MTK 5/3-as csapat 5. MTK 5/4-es csapat 6. MTK 5/5-ös csapat 7. MTK 5/6-os csapat 8. MTK 5/7-es csapat 9. MTK A három okos 10. MTK Benkás lányok 2.0 11. MTK Bodajki Aranymókusok 12. MTK Bodajki Kinovilok 13. MTK Borostyánok 14. MTK Dínók 15. MTK Eisteinek 16. MTK Fel Fedezők (KMV) 17. MTK Felfedezők (BSV) 18. MTK Felfedezők (GHH) 19. MTK Fluffy Unicorn 20. MTK Földrajztudósok 21. MTK Grillázs 22. MTK Hadzsi 23. MTK Hatásosak 24. MTK Ismeretlen 25. MTK Lukingbe2413 26. MTK Majsai Felfedezők 27. MTK Makói Felfedezők 28. MTK Malacok 29. MTK Medvék 30. MTK Mikrobiológusok 31. MTK Napkövek 32. MTK Sziporka 33. MTK Szirka 34. MTK Unikornis 35. MTK Üstökösök 36. RMPSZ 3 OKOS 37. RMPSZ A jövő felfedezői 38. RMPSZ A Múlt Kalandorai 39. RMPSZ Asztronauta 3as 40. RMPSZ Capybarák 41. RMPSZ Felfedező Trio 42. RMPSZ Felfedezők 43. RMPSZ Földrajz Alfák 44. RMPSZ Három Királyok 45. RMPSZ HOG RIDER 46. RMPSZ Kis Sas Flórák 47. RMPSZ Kis Sasok 48. RMPSZ NEWTON 49. RMPSZ Székely Ászok 50. RMPSZ Székely Felfedezők 51. RMPSZ Székölyök 2.0 52. RMPSZ Szorgos Diákok 53. RMPSZ Térképvadászok 54. SZMPSZ Pillecukrok
7-8. évfolyam
Csapatnév
1. MTK 7/1-es csapat 2. MTK 7/2-es csapat 3. MTK 7/3-as csapat 4. MTK 8/1-es csapat 5. MTK 8/2-es csapat 6. MTK A fiúk és Lacika 7. MTK A Földrajz felfedezői 8. MTK Angyalföld 9. MTK Aranyemberek 10. MTK Benkás lányok 11. MTK Bihari Felfedezők 12. MTK Bizalmi Háromszög 13. MTK Bodajki Varázslók 14. MTK Debreceni felfedezők 15. MTK Életfa kutatói 16. MTK Fizikusok 17. MTK Fortnite Kidók 18. MTK Gárdonyi Világjárók 19. MTK GeoSentinels 20. MTK Gestápók 21. MTK Girlspower 22. MTK Harcosok 23. MTK Három az egyben 24. MTK Helikopter 25. MTK Jó kérdés 26. MTK Kalandorok 27. MTK Kamon4ever 28. MTK Kék Dózsások 29. MTK Korallok 30. MTK Kőkemény felfedezők 31. MTK Kőrösi csapata 32. MTK Legendary trio 33. MTK Merdei1 34. MTK Nincs nevünk, nem izgulunk 35. MTK Oroszlányok 36. MTK Palacsinták 37. MTK Pókemberek 38. MTK Rábamenti kalandozók 39. MTK Sivatagok világa 40. MTK Smaragdok 41. MTK Srácok007 42. MTK Sündörgők 43. MTK Szársomlyó Ördögei 44. MTK Szatmári Betyárok 45. MTK Szelestei arany liga 46. MTK Szent Anna 7. 47. MTK Szent Anna 8. 48. MTK Szoborhegy 49. MTK Tarnok8. 50. MTK Triák 51. MTK Tupikék Hörpikék 52. MTK TurBóCső 53. MTK vasvari7b 54. MTK Vértesi Cserszömörcék 55. MTK Világjárók 56. MTK Világutazók 57. MTK Villámhárítók 58. RMPSZ ALFA FEMININEK 59. RMPSZ B.D. Utódai 60. RMPSZ Bermuda 3szög 61. RMPSZ FIZIKUSKAK 62. RMPSZ Géniuszok 63. RMPSZ Hindusztáni Muskétások 64. RMPSZ Kalandorok 65. RMPSZ Kitaibel Tanítványai 66. RMPSZ Mester Hármas 67. RMPSZ Ötletesek 68. RMPSZ Tény vadászok 69. RMPSZ Tudósklub 70. SZMPSZ Angyal Bandi csapata 71. SZMPSZ Csőőő-k! 72. SZMPSZ Farkasdi felderítők 73. SZMPSZ Fuji porontyai
A verseny három fordulóban kerül megrendezésre.
Első forduló:
Erre 2024. február 20-án került sor.
Egy alkalommal a benevezett iskolák, saját iskolai környezetükben, meghatározott időkeretű internetes tesztet töltöttek ki.
A tesztfeladatok elérése az Alf tesztkészítő programmal, a Stiefel Eurocart Kft. segítségével valósult meg.
A teszt demo verzióját kipróbálásra a http://www.alftesztek.hu/ link segítségével lehet letölteni.
Maga a verseny csapatonként egy-egy gépen valósult meg, meghatározott időpontban és időtartamban
1. Időpont:
2024. február 20. kedd 14 óra (romániai idő szerint 15 óra).
A tesztek csak ezekben az időtartamokban érhetők el. (Biztonsági tartaléknak van hozzá adva még15 perc, ha valami miatt csúszna a teszt indítás.)
2. Próbaverseny
A hatékony felkészülés érdekében, illetve, hogy kibukjanak az esetleges a technikai problémák, lehetőség volt egy próbaversenyre is. Ezen egy régebbi feladatsor segítségével küzdhettek meg egymással a csapatok.
A próbaverseny időpontja:
2024. február 15 csütörtök 14 óra (romániai idő szerint 15 óra).
Továbbjutás a második fordulóba:
Magyarországi iskolák:
Kategóriánként a legtöbb pontszámot elérő hat-hat csapat került be a második fordulóba. Azonos pontszám esetén a teszt megoldásának esetlegesen kevesebb ideje biztosította a jobb eredményt. Mivel célunk az, hogy minél szélesebb körben legyen ismert a verseny, iskolánként és kategóriánként csak egy, annak legjobban teljesítő csapata jutott tovább. Tehát, ha egy intézménynek eredménye alapján például 5-6. kategóriában több csapata is továbbjutó lenne, akkor is csak a közülük legjobban teljesítő került be az országos, illetve külhoni döntőbe. Természetesen 7-8. kategóriában szintén bejuthatott egy csapat a döntőbe.
Külhoni iskolák:
Megegyezik a magyarországi továbbjutással.
A táblázatokban nem névsor szerint, hanem eredményesség szerint vannak feltüntetve a továbbjutók.
Az 5-6. korcsoport előforduló eredménye
A versenyen szép eredményeket értek el a csapatok. Azonban ez mégis csak egy vetélkedő, így a sok jó eredmény közül is voltak kiemelkedők.
Magyarországi iskolák: Az internetes előfordulóból az országos döntőbe jutó csapatok a következők:
Csapatnév
Hadzsi
Földrajztudósok
Fel Fedezők (KMV)
Felfedezők (BSV)
Bodajki Kinovilok
Makói Felfedezők Külhoni iskolák: Az internetes előfordulóból a külhoni döntőbe jutó csapatok a következők:
Csapatnév
A Múlt Kalandorai
Kis Sas Flórák
Felfedezők
Székölyök 2.0
Pillecukrok
Székely Felfedezők A 7-8. korcsoport előforduló eredménye
Ebben a korcsoportban szintén nagy küzdelem volt a továbbjutásért.
Magyarországi iskolák: Az internetes előfordulóból az országos döntőbe jutó csapatok a következők:
Csapatnév
Benkás lányok
Sivatagok világa
Kőrösi csapata
Tarnok8.
Három az egyben
Életfa kutatói
Külhoni iskolák: Az internetes előfordulóból a külhoni döntőbe jutó csapatok a következők:
Csapatnév
Farkasdi felderítők
Kalandorok
B.D. Utódai
Tudósklub
Kitaibel Tanítványai
Csőőő-k!
Mindkét kategóriában több csapat is közel volt a bejutáshoz. Remélem nem vette el a kedvüket az eredmény. Gratulálok a döntőbe bejutóknak és felkészítőiknek egyaránt. A többi csapattól és felkészítőtől egy időre elbúcsúzom. Azért írom, hogy csak egy időre mivel remélem jövőre újra részt vesznek ezen a versenyen.
Második forduló, országos döntő:
Személyes jelenléttel folyt a küzdelem.
Magyarországi iskolák:
Helyszín: Magyar Földrajzi Múzeum 2030 Érd, Budai út 4.
A verseny időpontja: 2024. április 17. szerda 11 óra
Fogadás: A múzeum bejáratánál 1030-tól
A verseny zárása: körülbelül 14 óra
Külhoni iskolák:
Helyszín: A verseny online valósult meg az előfordulóhoz hasonló módon.
A verseny időpontja: 2024. április 18. csütörtök 14 óra (romániai idő szerint 15 óra).
Továbbjutás a végső döntőbe:
Magyarországi verseny: Kategóriánként az első három helyezett csapat jutott tovább.
Külhoni verseny: Ugyancsak kategóriánként az első három helyezett csapat jutott tovább.
Az országos és külhoni döntő eredménye
Kárpát-medencei Balázs Dénes Magyar Felfedezők Verseny országos és külhoni eredménye 5-6. évfolyam Országos döntő Helyezés Iskola neve Település Csapatnév I. Kőbányai Csukás István Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Kőbánya (Bp.) Felfedezők II. Bodajki Általános Iskola Bodajk Bodajki Kinovilok III. Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola Tárnok Földrajztudósok IV. Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium Érd Hadzsi V. Hétvezér Baptista Általános Iskola, Óvoda és AMI Tiszaszalka Fel Fedezők VI. Makói Általános Iskola és Művészeti Iskola Makó Makói Felfedezők Külhoni döntő Helyezés Iskola neve Település Csapatnév I. Domokos Kázmér Technológiai Liceum Szováta (Erdély) A Múlt Kalandorai II. Áprily Lajos Általános Iskola Parajd (Erdély) Kis Sas Flórák II. Alapiskola Bély Bély (Felvidék) Pillecukrok IV. Köllő Miklós Általános Iskola Gyergyócsomafalva (Erdély) Székölyök 2.0 V. Sükösd Ferenc Általános Iskola Alsósófalva (Erdély) Székely Felfedezők VI. Mircea Eliade Általános Iskola Szatmárnémeti (Erdély) Felfedezők 7-8. évfolyam Országos döntő Helyezés Iskola neve Település Csapatnév I. Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Szarvas Benkás lányok II. Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium Hajdúnánás Kőrösi csapata III. Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium Érd Sivatagok világa IV. Hétvezér Baptista Általános Iskola, Óvoda és AMI Tiszaszalka Tiszaszalka Három az egyben V. Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola Tárnok Tarnok8. VI. Életfa Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Keszthely Életfa kutatói Külhoni döntő Helyezés Iskola neve Település Csapatnév I. Károlyi József Alapiskola Farkasd (Felvidék) Farkasdi felderítők II. Turóczi Mózes Általános Iskola Kézdivásárhely (Erdély) Tudósklub III. Székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum Székelyhíd (Erdély) Kalandorok IV. Székely Mózes Általános Iskola Felsősófalva (Erdély) B.D. Utódai V. Munka Utcai Alapiskola Komárom (Felvidék) Csőőő-k! VI. Sükösd Ferenc Általános Iskola Alsósófalva (Erdély) Kitaibel Tanítványai A döntő lebonyolítása:
Helyszín: Magyar Földrajzi Múzeum 2030 Érd, Budai út 4.
A verseny időpontja: 2024. május 24. péntek 11 óra
Fogadás: A múzeum bejáratánál 1030-tól
A verseny zárása: körülbelül 14 óra
A döntők a múzeum által biztosított különteremben kerülnek megrendezésre. A verseny után a csapatok tárlatvezetésen vesznek részt, amelynek keretében a diákok megismerhetik a földrajzi múzeum anyagát.
Annak érdekében ne csak száraz ismeretanyagként kerüljenek elő a megtanultak, hanem kapjanak rálátást a gyermekek arra a korszakra is, amelyben ezek az alkotók tevékenykedtek, ismerjék meg hogyan hatott ez az életükre, munkásságukra, a megtanultakra épült feladatok kiegészülnek a múzeum munkatársai által létrehozottakkal amely kapcsolódik a múzeumban látottakkal, hallottakkal.
Felkészülési anyag
A benevezők felkészülésének segítésére, illetve hogy valamilyen képet alkossanak a versenyről, a kiválasztott személyek munkásságával kapcsolatos bemutató anyagok megtalálhatók iskolánk honlapjának Oktatási anyagok részén, a Magyar felfedezőkre kattintva megjelenő oldalon. A feldolgozásra került tudásanyag 5-6. kategória és 7-8. kategória számára ugyanaz, de a csapatok teljesítménye kategóriánként külön kerül értékelésre.
A tudásanyag A Kárpát-medencei Balázs Dénes Magyar Felfedezők Verseny tudásanyaga szövegrész alatti linkekkel, (és természetesen ítt is) érhető el.
Az alábbi 50 névhez kapcsolódik, és az alábbi blokkokban érhetők el. Az előfordulóra csak a vastagon szedett nevekből kell készülni!
Almásy György, Bakerné Sass Flóra, Baktay Ervin, Balázs Dénes,
Déchy Mór, Fenichel Sámuel, Germanus Gyula, Gubányi Károly, Haraszthy Ágoston,
Jelky András, Julianus barát, Kompolthy Jób, Kőrösi Csoma Sándor, Magyar László,
Magyar misszionáriusok Dél-Amerikában (Brentán Károly, Éder Xavér Ferenc), Magyar misszionáriusok Mozambikban (Czimermann István, Menyhárt László), Magyarok a jég világában (Boda János, Farkas Edit, Kepes Gyula, Titkos Ervin, Weinek László), Magyar vadászutazók (Kittenberger Kálmán, Mészáros Kálmán, Molnár Gábor, Széchenyi Zsigmond),
Reguly Antal, Rosti Pál, Sáska László, Stein Aurél,
Torday Emil, Ujfalvy Károly, Vámbéry Ármin, Vojnich Oszkár, Wass Sámuel, Xántus János
A felkészülés segítése érdekében kiemeltük vastag betűvel a szövegek azon részét, amelyek kapcsolatban állnak a feladatbank kérdéseivel. A számonkérés anyaga 90%-ban ehhez a tudásanyaghoz kapcsolódik.
Itt, a versenyre való felkészülés érdekében egy feladatbank található.
Mintateszt feladatok a gyakorláshoz:
Totó, ahol három válaszlehetőségből kell kiválasztani a helyeset.
Keresztrejtvényben egy-egy jellemzőt olvashatunk különböző személyekről, kiknek a nevét megfelelő helyre beírva kapjuk a megfejtést, vagy fordítva adott személyhez kell beírni valamit. A keresztrejtvény egy-két kérdéssel van kiegészítve.
Kinek a neve rejtőzik a betűk között lapon fel kell ismerni, hogy az összekevert betűk kit takarnak, illetve párosítani egy-egy rá jellemző dologgal.
Ki van a képen? feladatnál fel kell ismerni ki van a képeken, illetve meg kell adni egy dolgot, amely a nevekhez köthető.
Mi van a képen? kérdésnél ugyancsak rajzról, illetve fotóról kell eldönteni, mit ábrázol, illetve megállapítani, kinek a nevéhez fűződik.
Egészítsd ki! feladataiban hiányos nyitott mondatok olvashatóak. A feladat ennek értelemszerű kitöltése.
Párosítsd a számokat a nevekkel lap kitöltésékor a személyeket párosítani kell azzal a dologgal, amely hozzájuk fűződik.
Igaz-hamis 10/10 lap kitöltésekor el kell dönteni melyik igaz, melyik hamis állítás. Segítségként tudjuk, hogy 10 igaz belőle, 10 pedig hamis.
Természetesen a megtanultak egyéb módon is számon kérhetők.
A felmerülő esetleges kérdésesekre szívesen válaszolunk.
Elérhetőség: Tel: 00-36-20-4106359 illetve egrif@indamail.hu
A szervezők nevében jó felkészülést kívánunk!