IFJÚSÁGI TERMÉSZETJÁRÁS DÍJj

BUDAPEST, 2006. FEBRUÁR 21.

Nagy megtiszteltetés ért, amikor a Természetjáró Fiatalok Szövetsége által alapított elismerést Bánhidi Attila úrtól, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium államtitkárától átvehettem.

Ebben az esztendőben hárman kaptuk meg ezt a díjat az országban. Csávás István életműdíjas, Töttösné Gabos Zsuzsanna és jómagam.

Az Ifjúsági Természetjárásért Díj nyertesei

Az oklevél szövegénél többet mesélhetnének bakancsosaink

Elgondolkodtam, vajon mit jelent számomra ez az újabb elismerés. Hogy egyre több év van mögöttem? Hogy egyre kevesebb van előttem? Aztán felvillantak az elmúlt évtizedek kedves és emlékezetes képei. Felnőtt- és gyermekarcok, olyanoké is, akik már nincsenek köztünk. Példaképek, akiktől tanulni volt érdemes. Emberi tartást, tudást, empátiát, kitartást a nehéz időkben, hitet, hogy az emberek jók, csak meg kell látni ezt bennük. Tájak, színek, évszakok. Mind elhozta nekünk a maga szépségét, értékét. Én arra szegődtem, hogy ebből minél több embernek minél többet megmutathassak. Utamon sokan kísértek. Jó néhány civilszervezettel kerültem munkakapcsolatba, számtalanszor segítettük egymást céljaink elérésében.

Több mint három évtized. Azok a gyermekek, akikkel együtt róttuk a turistaösvényeket, időközben már szülők lettek. Mára gyermekeik lettek túratársaink, hazánk és a környező országok felfedezői.

Nem tévedés a többes szám első személy, hiszen ez a számtalan emlékezetes program csak úgy valósulhatott meg, hogy mellettem állt a férjem, Várhelyi Miklós. Együtt tépelődtünk, miként lehetne még jobban, még eredményesebben dolgoznunk. Hogyan teremtsük elő a külső anyagi forrásokat, s ezzel esélyt adjunk a nehezebb élethelyzetű gyermekeknek is. S összedugtuk a fejünket túra közben is, ha bizonytalanná váltunk, merre visz a helyes út. Együtt mindig megtaláltuk azt.

Ezen az úton szeretnénk továbbra is haladni.

Szöveg: Várhelyi Mária
Fotó: Várhelyi Miklós