Táborok: |
|
2000 nyarán hagyományteremtő szándékkal kéthetes nyári tábor szerveződött az iskolában, többnyire alsó tagozatos tanulók részvételével. Célja elsősorban az volt, hogy a gyerekek megismerkedhessenek szüleik, nagyszüleik hétköznapjaival, rávilágítva néhány ritka kézműves mesterségre. Fontos szempont volt, hogy az elkészült tárgyakat valóban használhassák készítőik, más szemmel nézzenek egy-egy míves hajcsatra vagy szövött tarisznyára. A gyerekek kitekinthettek
fafaragás, gatyamadzagszövés, nemezelés, gyöngyfűzés és szövés, az agyagozás és csuhézás művészetébe. Ellátogatva az Öreg-hegy egyik legszebb pincéjébe, régi tárnoki kincsekkel ismerkedhettek meg. A tábor mézeskalácssütéssel fejeződött be, amit a szülőknek bemutatott táncház követett.
A foglalkozásokat az Iharos Népművészeti Egyesület aktív kézművesei tartották, akiknek legalább akkora élmény volt a tábor, mint a csemetéknek. A táborban készült munkákat a millenniumi ünnepségen nyílt kiállításon lehetett megtekinteni, így mindenki csodájára járhatott. Az idei táborban gyertyaöntést, batikolást és más hasonló ínyencséget terveznek a szervezők, akik bíznak abban, hogy megfelelő támogatással egyre több gyereknek biztosíthatnak tartalmas nyári elfoglaltságot.