Táborok: 
Alsós erdei iskola
Felsős erdei iskola
Kézműves tábor
Nyári tábor

Alsós erdei iskola

Az iskolánk tanulói közül már több osztály vett részt erdei iskolai kiránduláson. Számos érv szól amellett, hogy mind több gyerek vegyen, vehessen részt ilyen jellegű táborozáson Az erdei iskola intézménye szorosan kapcsolódik a környezeti neveléshez és felbecsülhetetlen értéke van a gyerekek közösséggé formálódásában is. Az erdei iskola helyének megválasztása során lehetőség nyílik a tananyaghoz kapcsolódva biológiai, földrajzi, irodalmi és egyéb ismeretek elmélyítésére.

A legfiatalabb korcsoport, amely részt vett erdei iskolai üdültetésében, iskolánk harmadik osztályos diákjai voltak.
 
Az elmúlt tanév végén a Börzsöny hegységben jártunk a tanulókkal. A Kemence patak völgyében, festői környezetben lévő, Bernecebaráti falucskában töltöttünk el 5 napot. A környék nevezetességeit felkutatva bebarangoltuk a vidéket, remélve hogy mindenki maradandó élménnyel lett gazdagabb. Az előző év jól sikerült kirándulásán fellelkesülve az idén is szervezünk erdei táborozást.


Szilvásvárad: Hotel

Májusban, a Bükk hegység egyik legszebb részén, Szilvásváradon lesz a szállásunk. Felsorolni nehéz lenne a látnivalók sokaságát, a természeti, történelmi nevezetességeket. Egyik kiemelt célállomásunk Eger, amelynek nevezetességei és ezek megismerése kiválóan kapcsolódik a 4. Osztályos irodalmi, történelmi olvasmányokhoz
 
Vissza